Unitárius hitvallások

 

Hiszek Istenben az élet teremtőjében, gondviselő Atyánkban!
Hiszek Jézusba, Isten legjobb fiában, a mi igaz tanítómesterünkben.
Hiszem a szentlelket.
Hiszek az unitárius egyház hivatásában.
Hiszem a bűnbocsánatot és az örökéletet. Ámen.

 

 

"Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál.
Hogy a mítosz erősebb a történelemnél.
Hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél.
Hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapsztalatt felett.
Hogy a nevetés egyetlen gyógyír a bánatra.
És hiszem, hogy a szerete erősebb, mint a halál."

(R.Fulghum)

 

-------------------------------------------------

 

Az unitárius vallás

 

Az unitárius ember nem szokott sokat beszélni a vallás kérdéséről.  Nem azért, mintha nem tartaná nagyon fontosnak a helyes vallásosságot, hanem azért, mert éppen nagyon fontosnak tartja. Ugyanis az unitáriusok Jézustól merítik vallásosságukat. Jézus pedig többek között azt mondotta: gyümölcséről ismeritek meg a fát. A fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik s tűzre vettetik. (Mt. 7,19)

A vallás tehát belső, lelki állapot, amely meghatározza az embert. A vallás élet. Nem a sokbeszédűség, még a szertartások és avult hitvallások sem adják az igazán vallásos embert, hanem a mindig határozott benső hittől és szeretettől áthatott nemes, önzetlen cselekedet. Ha ismerem hitedet, ismerlek tégedet; ki tudom számítani cselekedeteidet.

 

Mindazonáltal mégis összefoglaljuk az unitárius vallás főbb elveit, hadd lássuk, hogy azokból milyen cselekedetek és életfolytatás következik.

 

1.     az unitárius ember mindenek előtt az isteni jóságban hiszen. Isten, a mi és mindannyiunknak, az egész emberiségnek szerető édes Atyja, tiszta, zavartalan egység személyében és lényegében is.  Azon van a hangsúly, hogy hiszünk az egy Istenben, a jóságnak és szeretetnek Atyjában! Az unitárius elme fontosnak tartotta az egységnek a teljes kihangsúlyozását. Nem azért, mintha abban a téves hitben volna, hogy Istent véges értelmünkkel meg tudnók határozni, hanem azért, mert erőszakosan fölállított, zavarbaejtő gondolatot nem akarunk táplálni a legfőbb valóságról. Maga Jézus is mindenkor így kezdte az imádságot: Atyám, mi Atyánk. A vallásban való őszinteség azt követeli tőlünk, hogy ne állítsunk fel zavarbahozó tételeket ott, ahol a szív őszinte tisztaságára és egyszerűségére van szükség. Mi abban vagyunk boldogok, hogy az Isten szeretet. Aki szeretetben van, Istenben van és Isten is őbenne.  ( 1János 4,16)

2.     az ember  a menyei Atyának gyermeke. Jóra, nagyra hivatott. Az ember világa nem siralomvölgy, nem az elveszett paradicsom, hanem Isten országa, amely itt van a földön.  Isten gyermekének, az embernek nincs szüksége bonyolult kitalálással készített megváltásra, helyettes elégtételre, hanem példaadásra, útmutatásra. A legnagyobb és legbölcsebb útmutató, tanító és példaadó a názáreti Jézus.

3.     Jézus a legnagyobb vallásos szellem. Ő ismerte fel leghatározottabban Istennek Atyai jóságát. Mindennapi eledele az volt, hogy a mennyei Atya akaratát cselekedte.  Azt akarta, hogy egyetlen ember se vesszen el, hanem mindenki az örök életre jusson.  Ő maga mindenkor úgy érezte, hogy az Isten mindenkor vele van. Ez a tudat vezette az élet derűs napjaiban, a bethániai diadal útján, a meg-nem-értés és üldözés keserű óráiban, a getsemáné-kerti szorongás és a kereszt borzasztó kínjai közepette. Az ember Jézus nemcsak vallást hirdetett, hanem vallásosságát át is élte a maga teljességében. Amit tanított, azt meg is valósította. Hite és cselekedete, vallása és erkölcse összhangban voltak egymással. A szenvedő Jézus vigasztalónk nehéz sorsunkban, a mennyei Atya akaratát teljesítő Jézus példaadónk az életben, a tanító, nevelő mester pedig példaképe annak, hogy miképpen kell viselnünk magunkat embertársainkkal szemben. Jézus teljes mértékben előnkbe tárta embertársaink iránt való kötelességeinket is:  „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Az egyéntől tiszta szívet kívánt: „Boldogok a tiszta szívűek.” A tisztaszívű emberiség olyan társadalmat alkot, ahol az emberek testvérek, egymásnak terhét, gondját felveszik, egymásért felelősséget éreznek. Ez a Jézus társadalma.

4.     az unitárius ember meggyőződésből hiszen az egyház hivatásában. Isten országa ebben a szervezetben valósítható meg. A különböző felekezetek akkor állanak hivatásuk magaslatán, ha együttesen küzdenek az emberiség tökéletesbüléséért.

5.     Isten világa örök, vége soha sem lészen. Semmi sem veszhet el, ami érték. Az emberi lélek is ilyen, Istentől származó örök érték. A lélek nem lesz a mulandóság martaléka, hanem a test halála után egy magasabb életben folytatja életét. Csak így érthetjük meg Jézusnak e mondását: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes”. (Mt 5,48)

 

Ez a vallás arra kötelezi híveit, hogy Jézust követve, minden alkalmat felhasználjanak az egyéni tökéletesedésre, a társadalom javítására, Isten országának megvalósítására.  Aki a szeretet munkájának áll szolgálatában, már az örökkévalóságnak részese.

 

                                                                                                                      B.P.

 

-  Erdélyi Magyar Unitárius Naptár az 1948-ik szökőévre   –

 

 

----------------------------------------------------------------------

 

Ez a világszemlélet a vallásom alapja

 

Hiszem, hogy e világ nem a véletlenségek láncolata.

Hiszem, hogy minden valamiért van.

Hiszem, hogy a világnak az a természete, elrendeltetése, vég­zete, eltökéltsége, megmásíthatatlan akarata, hogy olyan személyi­ségeket alakítson ki, akik nagy valóságossággal egynek tudják, érzik magukat az egész világgal, s aszerint cselekszenek.

Hiszem, hogy a világcél megvalósítása sok apró szándék, em­bernyi akarat kiteljesedésén keresztül munkálkodik, hogy minden nem­zetségnek, minden egyénnek a végtelen lánc egy szemének kiková­csolása jutott osztályrészül.

Hiszek ebben a feladatban, az én külön kis célomban. Legelőször ­is az egyéniségemet, a világot tükröző harmatcseppet akarom tisztává és teljessé tenni. Nem fojtom el az én sokréteges személyiségem egyik megnyilatkozását sem; a „testemnek" épen annyira élek, mint a „lel­kemnek" - de igyekezem minden kívánságomat, ösztönömet, rángáso­mat összhangba hozni az eddigelé kifejlődött legmagasabb, legértéke­sebb tulajdonságommal. Ezenkívül arra törekszem, hogy másokkal, test­véreimmel a közös társaságban, kiépítsem a szeretet kapcsolatait. békességet mindvégig megőrizni kívánom, s azokkal, akikkel ölelős, forró szeretet köt közös érdekeink közös szolgálatára szövetkezem.

Hiszem, hogyha az én kicsi célomat az én rövid életemben megvalósítom, valamit tettem, aminek magában is értéke van, s ami­nek értelmét a halál nem tudja elvenni.

Hiszek az ember méltóságában; s ha magát a világcéllal azo­nosítja: az akarat szabadságában.

Hiszem, hogy az én igazi énem akarata az az akarat, amelyik a világcélban jut kifejezésre, s hogyha a világcélt követem, a saját akaratomat követem.

És hiszem az Istent: oh e világ  gyönyörűséges, hatalmas, csodálatos, boldog végzetű, megdöbbentő és titokzatos; s amikor csor­dulásig megtelek vele, amikor elnyom a végtelenség, fölemel közvetlensége, megujjongtat az öröme, akkor buggyan ki belőlem: Isten.

Ne kérdezzétek tőlem mit jelent nekem ez a szó.

Nekem olyan ez, mint a jaj a szenvedőknek, az oh a megle­pettnek, a kacagás az örvendezőknek, mindent kifejez ez, mert semmit nem mond. Én nem szállok vitába, nem állítok, nem bizony­tok; következetes nem vagyok, okokat nem hozok föl: én csak só­hajtok, sírok, ujjongok, lelkesedem: Isten.

A vallás megadja az én életem célját; a tudomány hozzásegít az eléréséhez; a művészet alkalmat ad, hogy benne gyönyörrel elmerül­jek. Az én imigyen teljessé váló életemben várom Istent, hogy kinyilatkoztassa magát.

 

(Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot) 

 

--------------------------------------------------------------

 

Mit hisznek az unitáriusok?

 

Az unitárius ember számára a vallás az Istennel való kapcsolat keresését és megélését jelenti. Más szavakkal a vallás annak az emelkedett állapotnak a megtapasztalása, amely által az ember mintegy visszatér önnön létének alapjához, azzal a céllal, hogy megtisztuljon, erőt merítsen, önmaga számára újratisztázza léte értelmét, bocsánatot kérjen bűneiért, és örömmel élje meg az Istennel való kapcsolatát. Az unitárius ember tisztelettel fordul minden vallás és felekezet felé, hiszen tudja, lényegében mindegyik ugyanahhoz az Istenhez fohászkodik. Örömmel szemléljük a világ sokszínűségét, gyönyörrel merülünk el a különböző felfogások megismerésében, tudva, hogy a szellemi horizont tágítása saját lelki fejlődésünk elengedhetetlen tartozéka.

 

A vallásos törekvés középpontjában Isten áll. Isten, aki az unitáriusok számára mind lényegében, mind személyében oszthatatlan egy. Ez az Isten a világ teremtője és fenntartója, aki az embert saját képére és hasonlatosságára formálta. Tökéletes és szeretetteljes szülő, aki teremtői mivoltából kifolyólag a létünk alapja. Akaratának a megismerése, illetve a vele való találkozás a legfontosabb törekvés az emberi életben. Az isteni kijelentés sohasem lezárt, sohasem befejezett folyamat, melynek egyik – de nem egyedüli – forrása a Biblia. A Szentírás több évszázadon keresztül, különböző személyek által írott mű, amely magán hordozza az adott kor kulturális és vallási jellegzetességeit. Éppen ezért a Bibliát értelemmel kell olvasni – nem az írott betű, hanem a betű mögötti lényeg az, ami számunkra törvény.

 

Isten kijelenti magát másképp is: az itt és most-ban, saját életünkben, a természetben, sőt különböző korok embereinek az írásaiban is megtalálhatjuk Isten szavát. Ezért az egész világot tisztelettel kell tanulmányozni, mert belőle Isten beszél hozzánk. A kijelentés egyik legtisztább forrása Jézus evangéliuma. A názáreti Jézus számunkra teljességgel emberi lény volt. Emberi szülők gyermeke, aki emberként született, növekedett, jutott az igazság felismeréséhez, ugyanígy tanította a körülötte levőket, majd emberként szenvedett és halt meg.

Hitünk szerint e világot a tökéletes Isten teremtette. Ebből következik, hogy a világot működtető törvényszerűségek is Istentől valók. A mi felfogásunk szerint Istennek nincs szüksége e törvények felülírásához annak érdekében, hogy akaratát az emberrel megismertesse. Ezért mi unitáriusok teljességgel elvetjük az úgynevezett „csodák” lehetőségét.

 

Jézussal kapcsolatban ez azért fontos, mert ezen érvelés mentén tagadjuk mi az ő fizikai értelemben vett feltámadását. Számunkra Jézus halálánál fontosabb az élete, a tanítása, a példája, ami számunkra út, igazság és élet. Jézus tanítása alapján valljuk azt, hogy Isten szülőként szereti az embert, mi pedig gyermekként kell viszontszeressük Őt. Mindnyájunkban magként van jelen Isten országának a lehetősége, ami nem más, mint a bennünk és körülöttünk létrejövő valóság. Szintén Jézus tanításából merítve tiszteljük és szeretjük az embert, s törekszünk arra, hogy – lehetőségeink szerint – segítsünk embertársainknak, tudva azt, hogy vallásos életünk elengedhetetlen része a legmagasabb erkölcsi magatartás elsajátítása és megélése.

 

Mi emberek – bár Isten teremtményei, az Ő képmásai vagyunk – nem vagyunk lezárt, befejezett lények. Az ember növekedésben levő gyermek, aki gyakran nem tud megfelelően különbséget tenni jó és rossz között, ezért gyakran cselekszik rosszat, vagy éppenséggel nem teszi meg a jót. Ezt nevezzük bűnnek, ami nem egy különálló lénynek (ördögnek, Sátánnak) a munkája, hanem az ember csökevényes mivoltának a következménye. Hitünk szerint minél inkább törekedünk arra, hogy jobbak legyünk, annál kevesebb lesz körülöttünk a bűn.

 

 Teljességgel elvetjük azt az elgondolást, hogy születésünk pillanatától kezdve bűnösök lennénk, ehelyett inkább azt valljuk, hogy minden ember születésekor lehetőséget kap arra, hogy önmagát, és ezáltal az emberiséget is jobbá tegye.

 

Hiszünk az ember szabad akaratában, de abban is, hogy szabad döntéseinkért vállalnunk kell a felelősséget. Rossz döntéseinkkel magunknak kell szembenéznünk, és kérnünk kell Istent, hogy bocsássa meg azokat. Erre a bocsánatkérésre nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk, hogy életünk visszaálljon arra az egyetlen ösvényre, amelyen a fejlődés és a szellemi növekedés lehetséges.

 

-------------------------------------------------------

 

Mit hisznek az unitáriusok?

 

 

 

  1. Hiszünk egy Istenben, aki teremtette ezt a végtelen világot, s benne az emberiséget. Ez az Isten egy és oszthatatlan, örökkévaló Lélek; lényegében és személyében egy tökéletes erkölcsi egység,  akiben nincs soha változás, avagy változásnak árnyéka. Kire nézve mondja Jézus, a mi tanítómesterünk az ő tanítványainak minden korban  és minden népek között: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.”  Ő adja a mi mindennapi kenyerünket, Ő ruházza fel a mező liliomát, Ő visel hű gondot az égi madárra, Ő vezérli útját az útban bujdosónak. Élő Isten Ő, aki végtelen szereteténél és irgalmánál fogva még az Ő tékozló fiának is megbocsát…  Élő Isten Ő, akiben és aki által élnek mindenek a mennyen és a földön.

 

Bibliai idézetek:  1 Mózes 1,1-27;  Galata 3,20;  János 4,24;  Jakab 1,17;  Máté 6,11.26-29;  139 Zsoltár 7,10;  Lukács 15,11-32; 1 Korintus 8,6;  1 János 4,16.

 

  1. Hiszünk Jézus Krisztusban, aki Istennek szent fia. Nekünk testvérünk és példaadónk, tanítómesterünk és idvességre vezérlő kalauzunk, aki azért jött e világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Az ő születése – örömhír: evangélium a föld összes népeinek, mert ő a békesség fejedelme. Törvénye a szeretet, melynek parancsa ma is mindannyiunkat kötelez: „Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből és minden erődből. – szeresd felebarátodat, mint önmagadat . és bocsáss meg még ellenségeidnek is.” Élete és munkája eszménykép, melyet követve Istenhez, az égi Atyához közelebb juthatunk, s az Ő földi gyermekei között, a testvériség szent jegyében építhetjük nemzedékről-nemzedékre a mennyeknek országát. Halála és áldozattétele: örök vértanúság, melynek áldásaiban csak azok a hívő lelkek, csak azok az igazi tanítványok részesülnek, akik maguk is hasonló áldozatra készek.

 

Bibliai idézetek:  Máté 16,16;  János 8,40; János 13,13-15; János 18,37; Márk 3,35; Lukács 2,10-11.13-14; Máté 22,37-40; Márk 12,29-31; Lukács 10,27; 1Timóteus 2,5; János 6,44-47; Lukács 23,34; Lukács 23,46; Máté 25,34; János 12,32; János 14,6; Márk 8,31-37; 1 Korintus 15,20; Effézus 2,5; Filippi 1,29.

 

  1. Hisszük a Szentlelket, Istennek jóra vezérlő erejét, melynek segítségével híven és igazán betölthetjük e földön emberi hivatásunkat és isteni küldetésünket. Ez a Szentlélek, az igazság lelke, világosítja meg a mi véges értelmünket; ez a Szentlélek, a szeretet lelke, tisztítja meg a szívünket minden földi salaktól; ez a Szentlélek, az istenfiúság Lelke, erősíti meg a mi törékeny emberi akaratunkat, hogy a jóban állhatatosan megmaradjunk. Ez a Lélek az Isten ajándéka, éppen úgy, mint a mi boldogító hitünk és meggyőződésünk is, melyért tűrni és szenvedni, melynek diadalát minden áldozattal előmozdítani szent kötelességünk.

 

Bibliai idézetek: János 3,34; János 14,16-17.26; 2 Timóteus 1,7; Zsidók lev. 1,9; 2 Péter 1,21; János 3,8; Effézus 2,8; Lukács 6,22; Máté 5,10-12; Zsidók lev. 1,14.

 

 

  1. Hiszünk egy közönséges keresztény anyaszentegyházat, amelyben otthon érzi magát minden faj és minden lélek. Ennek az anyaszentegyháznak a tagjai az Úr Jézus Krisztust vallják mesterüknek. Céljuk: e földön Isten országának terjesztése és az emberek testvéri közösségének egyetértésen és kölcsönös megbecsülésen nyugvó békés, munkás, boldog élete. Ebben az anyaszentegyházban nincsenek urak és szolgák; nincs első és utolsó. Itt mindenki annyit ér, amennyit buzgó imádsága és kitartó munkája, hite-reménye, és áldozó szeretete által kiérdemel magának. Látható egyháza a láthatatlan Istennek, akiben élünk, mozgunk és vagyunk. 

 

Bibliai idézetek:  Róma 12,5; 1 Timóteus 3,15; Titusz 2,11-12; Róma 15,1-2; Lukács 17,20-21; 1 Timóteus 2,4; Lukács 22,26; Jakab 5,16; Jakab 2,26;  1 Korintus 13,1-3.13; Jakab 1,6; 2 Korintus 4,18.

 

  1. Hisszük a bűnök bocsánatát.  Amiért a „Miatyánk”-ban így imádkozunk: „És bocsásd meg a mi vétkeinket”. Isten, az égi Atya, nyújtja nekünk ezt a bocsánatot, ezt a lelki megkönnyebbülést hogyha elkövetett vétkeink, keserű könnyek között, őszintén megbánjuk, s nemcsak javulást ígérünk, hanem a megismert jó és igaz úton állhatatosan megmaradunk. Ilyen módon várjuk és reméljük a kiengesztelődést, melyet Jézus, a mi nagy Mesterünk, a tékozló fiúról szóló gyönyörű példázatában örökített meg. Az ő szellemében és az ő magasztos példája szerint mi is képesek vagyunk megbocsátani azoknak, akik ellenünk vétkeztek. Ebben áll legközelebb az emberi gyarlóság az isteni tökéletességhez.

 

Bibliai idézetek:  Máté 6,12.14-15; Jakab 4,7; János 1,3; János 8,7;  Márk 1,4-5; 145 Zsoltár 8; Titusz 3,5; ApCsel 2,38; Lukács 9,56; Lukács 3,3-9; Lukács 4,31; János 8,11; 1 Korintus 3,23; 1 Korintus 6,17.

 

  1. Hisszük az örök életet. Azt az új eget és új földet, amelyben az igazság lakozik. Azt a magasabb rendű, tisztult és átszellemült életet, amelyre ez a mulandó földi világ csak előkészület. Ebben az időben és téren felülemelkedő életben eltűnnek a földi világnak bántó fonákságai, jóvátétetnek annak igazságtalanságai: akik vetnek könnyhullatással, ott aratnak nagy örömmel. Erre az életre utal bennünket a mi urunk Jézus Krisztusnak dicsőségesen megfutott földi pályája, amelynek utolsó stációja a kereszten minden hívő keresztényre nézve azt jelenti, hogy az igazi út csak a síron túl kezdődik. A „Consumatum est” elvégeztetett) nem a megőrlő, a megsemmisítő véget jelenti, hanem egy újabb, egy dicsőbb lét kezdetét. Ha ő vele halunk meg, vele fel is támadunk: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” Az örökélet ígérete – ítélet és megnyugtatás, vigasztalás és lelki erő a hívő léleknek minden időben. Sokkal bizonyosabb, élő valóság, mint a percnek és párának tovatűnő árnyék élete.

 

Biblia idézetek:  2 Péter 3,13-14; Zsidók lev. 13,14; ApCsel 1,11; ApCsel 2,28; 2 Korintus 5,1.19;  Zsoltárok 126; Thess 4,16; Máté 5,48; János 15,25; 1 Korintus 15,42-44; 1 Korintus 13,12; 2 Korintus 5,2-8; Ézsaiás 41,6-7. 

 

 

Józan Miklós

 

-          Unitárius Értesítő, Budapest, 1922. június 15.  I. évfolyam, 1. szám  -

 

 

 

---------------------------------------------------------------------------------

Hitelvek és eszmerendszer

"Sehol sem tanuljuk Isten igéjéből, hogy az Isten igéjét és a vallást tűzzel-vassal kell terjeszteni."
"Az Istennek önmagának eleitől fogva gondja volt és lesz az ő igazságára."

Dávid Ferenc

Bevezető

"Urunk őfelsége, amint az ennek előtte való gyűléseken országával együtt végzett a religió dolgáról, azonképpen a mostanin is ezt megerősíti, hogy ti. a prédikátorok minden helyen hirdessék az evangéliumot kiki az ő értelme szerint, és a közösség ha venni akarja jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse, az ő lelke azon meg nem nyugodván; de tarthasson olyan prédikátort, akinek tanítása ő neki tetszik. És ezért senki a szuperintendensek közül, se mások, a prédikátorokat meg ne bánthassák, a religióért senki ne szidalmaztassék, az előbbi konstitutiok szerint. Nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításért más bárkit is fogsággal vagy helyétől megfosztással fenyegessen; mert a hit Istennek ajándéka, az hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által vagyon."

Ezzel a törvénnyel kezdődött az unitárius szellemiség története. Különös mozzanata ez az európai történelemnek. Talán a fenyvesrengetegekkel borított havasoknak köszönhető ez a szabad szellem, melyek Európa keleti határán fekvő erdélyi medencét körbeveszik. Talán a határvidék őrzésével megbízott székelység kiváltságos helyzetének. A susogó fenyő- és lombhullató erdők, virágos rétek "szabad székely"-ének józan barátságossága tette lehetővé, hogy minden embert elfogadjon hitével, babonáival együtt. Talán a természet volt az egyetlen hatalom, melyet elismert és a természetes észjáráshoz szokott értelme a történelmi lehetőségben megtagadva minden külső tekintélyt és misztikumot, nyugalmat és nagyvonalú magabiztosságot adott neki abban a hitben, hogy "Isten egy, aki lélek".

Az 1568. januárjában kihírdetett lelkiismereti és vallásszabadság törvénye az unitárius hitfelfogás egyik legfontosabb alaptételének az érvényesülését jelentette. Egy ország fogadta el ezt az alapelvet, először a nyugati keresztény világ történetében. Sajnos rövid ideig. 3 év múlva gyakorlatilag véget is ért. Ez a három év volt a hivatalos unitarizmus virágkora ebben az értelemben, amelyet követett a megalkuvások, védekezések és veszteségek hullámzó, küzdelmes folyamata. A racionális kulturális áramlatok fölemelték, a keresztény missziós szellem felébredése pedig visszaszorította ezt a szellemiséget, mely makacsul ragaszkodott "Jézus követésé"-hez a földről az egekbe emelő imádása helyett. Ráadásul az ész, a ráció nevében.

Milyen lehet egy olyan - általában értelmiségi körben elszigetelten megnyilvánuló - keresztény hitforma népi vallás változata, amely a rációt tartja legfontosabbnak a lelkiimeret mellett vallásos hite teológiai megfogalmazásában is?

Akit - a nyugati kultúrán belül - a vallás világa érdekel, annak érdemes megismerkedni a harmadik felekezettel, amely a reformáció lelkiismereti forrongásai között megszületett és magyar földön egyházzá szerveződött. Mit tanít Európa dogmatikus századai - és 40 év ateizmus - után a mai szekularizált és racionális világban az erdélyi és magyarországi unitarizmus "racionális keresztény vallása".

Az unitáriusok (= egységhívők) egyrészt a vallási kisebbségi sors és az állandó kényszerű védekezés miatt arról voltak a dogmatikus keresztény világban ismertek, hogy miben nem hisznek. Az unitárius vallás egyszerű hitrendszerű pozitív vallás. Egyszerűsége a reformáció korában megnyilvánult azon igénynek a kielégítésére való törekvésből következett, amely a vallás értelmi-érzelmi világát közelebb próbálja hozni, reálisabbá, megérthetőbbé és érzelmileg átélhetőbbé próbálja tenni. E vallásból a közvetítő személyek és tárgyak, vagyis a szentségek és szimbólumok hiányoznak. A gyereklelkű hívő ember egyedül áll az élő világegyetem külső és belső rejtélyeivel szemben.

A kereszténység főbb ágaiban megszokott dogmarendszerekkel szemben - hűen a lelkiismereti szabadság eszméjéhez - az itt következő eszmerendszert az unitáriusok hitelveknek nevezik, amik meggyőződésük szerint épp úgy ki vannak téve a fejlődéssel együtt járó felismerések hozta változásnak, mint minden szellemi vagy anyagi természetű tudomány.

Hitelvek és eszmerendszer

Isten egy, aki lélek, a világ teremtője és fenntartója. A teremtés folyamatát illetően az unitáriusok a mindenkori tudományos állásfoglalást fogadták el, azzal a kiegészítéssel, hogy e folyamatos fejlődés mögött célirányos szellemi erőt látnak. Isten személyes hatalom, aki teremtményeiről gondviselő tevékenysége által gondoskodik. "Isten lélek, ezért akik őt imádják szükség, hogy lélekben és igazságban imádják."

Az ember Isten legnemesebb teremtménye, értelemmel, öntudattal és lelkiismerettel rendelkező lény. Isten az embernek jóra való képességet és szabad akaratot adott. Az értelem és a lelkiismeret segítségével az ember különbséget tud tenni erkölcsi jó és rossz között. Továbbá szabad akaratából következően képes és szabad arra, hogy e kettő között válasszon. Ha a jót cselekszi, Isten, önmaga és az emberiség javára cselekszik. De szabad akaratából kifolyólag ennek ellenére is cselekedhet, gyarlóságból, tökéletlenségből ill. tudatlanságból. A szabad akarat erkölcsi önállóságot jelent, a helyes és helytelen cselekedetekből való tanulás és fejlődés lehetőségét, ezáltal ugyanakkor az egyéni üdvösség önerőből való elérésének lehetőségét és biztosítékát. Az embert ebben a törekvésben Istennek az egyénre is kiterjedő gondviselése és ereje, a szentlélek segíti. Az ember rendeltetése Isten országának megvalósítása a földön, ami a pozitív adottságok kiteljesedését jelenti társadalmi szinten. Az ember legértékesebb tulajdonságai: hit, szabadakarat, lelkiismeret és szeretet. Az emberek Isten gyermekei és egymás testvérei.

Jézus Isten legjobb gyermeke, mert életét a legteljesebb mértékben alárendelte Isten akaratának. Jézus ember volt. Zsidó valláserkölcsi tanító, akit az unitáriusok követendő példaképnek, valláserkölcsi életük tanítómesterének és annak megélésében példamutatónak ismernek el. Jézus tanításából lehet megismerni, milyen kell legyen Isten országa. Jézus tanításának legfontosabb része "a szeretet kettős parancsolata": Szeresd az Istent és szeresd felabarátodat, mint magadat.

A Biblia gyűjteményes ember alkotta mű, amely Istentől ihletett zsidó és keresztény valláserköcsi tanítók tanításáról szóló írásokat, krónikások beszámolóit és szépirodalmi műveket tartalmaz. A Bibliában található írások az ókor századai folyamán születtek. Ez azt jelenti, hogy isteni ihletettségük mellett magukon hordozzák az illető történelmi kultúrkör jellegzetes vonásait, világszemléletét, felismeréseivel és tévedéseivel együtt. Ezért az unitárius teológia a felekezeteken kívül álló tudományos bibliakritika eredményeit követi és fogadja el a szövegek értelmezésében és értékelésében. Az unitáriusok számára a Biblia legértékesebb része az Újszövetség, ezen belül az evangéliumok, amelyekből Jézus életét és tanításait meg lehet ismerni.

Az egyéni élet célja még az üdvösség elérése. Ez a lelki-szellemi állapot és a jócselekedetek jutalma azonban tapasztalhatóan nem, ill. nem mindig érhető el a földön. Az unitáriusok hisznek az örökélet-ben, az anyagi életen túl, ahol a halhatatlan lélek elnyeri jutalmát életének megfelelően. Az unitárius vallás gyakorlati (hit és cselekedet egyformán fontos), evilági vallás, abban az értelemben, hogy a fenti hitelvekkel ellentétben ez utóbbi eszmében való hit számukra önmagában elégséges, tehát részletesebb kifejtésével nem foglalkoznak.

A keresztény (általában három napos) ünnepek a fenti alapelvek alapján a következő unitárius értelmezést nyerik: 
- karácsony Jézus születésének emlékünnepe,
- húsvét a lélek halhatatlanságában való hitnek az ünnepe,
- pünkösd a tanítványok öntudatra ébredésének ill. Jézus eszméi győzelmének az ünnepe,
- őszi hálaadás ünnepe (szeptember utolsó vasárnapján).

Szertartások:
- keresztelés ("az egy, igaz Isten nevében", "Jézus követésére");
- konfirmáció (általában valamely fenti ünnep alkalmával, az egyéves vallásórák után a növendék számot ad ismereteiről a "káté" kérdés-felelet könyvecskéje alapján);
- házassági eskü;
- temetés;
- úrvacsoravétel (minden fent megemlített ünnep első- és másodnapján), melynek értelmezése: emlékezés Jézusra és az őt követők közösségéhez való tartozásról való tanuságtétel.

 

 

----------------------------------------------------------------------------------------------

 

Bajor János: Vallásunkról – röviden

                                   CREDIMUS   IN   UNUM   DEUM

                                                           (Unitárius Élet, 1980. szeptember-október)

 

 

HIT

            A hit tárgya sokféle lehet: mindaz, ami az ember lelki, szellemi igényét maradéktalanul kielégíti, kitölti.

A művészetek megszállottja hisz a szépségben, a forradalmár az elveiben. Ha hitről beszélünk, általában vallásos hitre gondolunk. Ennek két pólusa van: a végtelen Isten és a véges ember. Mi, unitáriusok, hiszünk Istenben és a halandó emberben. Hiszünk a lélekben és a lelkiismereti szabadságban. Hiszünk a fejlődésben és a humanizmusban. Jövőnket illetően optimisták vagyunk.

 

LÉLEK

            Az ember bár fizikailag anyagi felépítettségű, vannak lelki jelenségei: értelem, szeretet, szépérzék, igazságérzet, amelyek túlmutatnak a fizikai kötöttségeken, a múló testi valón. Lelkünk van, érzelmeink és gondolataink vannak, melyek nincsenek kitéve idő és tér korlátainak. Elképzelhetetlen, hogy csak maréknyi porhüvelyünk hordozná e jegyeket és valóságokat. Hogyan plántálhatna belénk eszméket és eszményeket egy lélektelen univerzum? Lennie kell egy örök léleknek, forrásnak, amelyből minden ered. „Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz réged.” Péld.2,11.  lelkünk isteni eredetű, s miként szent az Isten, úgy szent a lelkünk is.

 

ISTEN

            A relatív, a viszonylagos feltételezi az abszolútumot. Mi ezt nevezzük Istennek. Pontosan leírni nem tudjuk. Az örökkévaló Isten mindig több volt, mint amit az ember el tud róla mondani. Minden ember alkotta istenarc szegényes. I8sten mindig mögötte és túl van a róla alkotott képeken. Az ember régen felismerte, hogy a világban rend és törvényszerűség uralkodik. Minden egy láthatatlan Kézre mutat. E teremtő és fenntartó kéz, ez az akarat mindenben felismerhető. „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” ApCsel.17,28.  Legtöbbet Róla az ember mondhat. Mi Isten képmásai vagyunk. Méltán érezzük magunkat Isten gyermekeinek, hiszen mi kaptuk a legtöbbet a Teremtőtől. A végtelen, egyetlen Istennek, Atyánknak lelkét viseljük magunkban.

            Isten lélek. Isten szeretet. Isten a mélység.

 

JÉZUS

            Az idők során sok kiváló ember kereste az utat Isten felé. (Zoroaszter, Buddha, Jézus, Mohamed). Mi Jézus tanítványainak valljuk magunkat. Eszményképünk és tanítónk a történeti Jézus. Benne az örök emberi ideált látjuk, a szeretet prófétáját, az áldozatvállalás kálváriás hősét. Csodáljuk diadalmas hitét és lelkierejét,, amellyel le tudta győzni kétségeit, sőt halálfélelmét. Életének legnehezebb pillanataiban is rendíthetetlenül bízott Istenben. „Múljék el tőlem e pohár, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.” Mt.26,39.  Tanításainak lényege röviden összefoglalható: Isten lélek, őt lélekben és igazságban kell imádni… Szeresd az Isten és szeresd az embert…  Erre tanít minket Jézus. 

 

AZ  EMBER

            Az ember egy a természeti lények sorában, nem angyal és nem ördög. Alacsonyabb rendű lényből fejlődvén, magával hozta a természetes állati vonásokat is, ösztöneit és az önzést. Ebből fakadnak gyengéi, ez bűneinek eredője. Az emberi szellem azonban újat is hozott a világba: erkölcsöt, eszményeket és gondolatokat.

      Önzésünket levetve, képesek vagyunk a tiszta jóság és igazság gyakorlására. Ösztöneinket emberivé szelídítve megtanulhatjuk a felelősséget és a szeretet vállalását. A tervezés és az alkotás képessége Isten munkatársaivá emel. Ez emberi magatartásunk alaphangja. A formák és gyakorlatok változhattak, de a vágy örök mibennünk, hogy ezen eszményeket megvalósítsuk. Az ember érzi, hogy még nem teljesen kiforrott „kész” lény – de látja a célt is, amit a Szentírás így fogalmaz … „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.” Mt.5,48.

 

MORS  CERTA

            Halandók vagyunk. Már a latin közmondás is bizonyosnak mondja, de az ember mégis mindig tiltakozott az elmúlás gondolata ellen.  Számtalan formában próbálta elképzelni az élet utáni állapotot. Nem tudott beletörődni, hogy földi életének tartama meghatározott. Sok naiv hiedelem született a halál utáni állapotokra vonatkozóan.

            Mi, unitáriusok, kik hitünket soha nem állítjuk szembe az értelemmel, így gondoljuk: Az ember porból lett és porrá lesz, de a testi, fizikai élet nem egyetlen formája a létezésnek. Halandó voltunk ellenére olyan isteni ajándékkal rendelkezünk – a lélekkel – amely képessé tesz átlépni a múlandóság küszöbét. Lelkünk túlélheti veszendő önmagunkat. „Nem hal meg, ki milliókra költi dús élte kincsét.” (Arany János). A szeretet, a jóság, a hűség és becsület – névvel, vagy név nélkül – nemzedékek életébe épül, a hallhatatlanságot hirdeti. A tudatos emberi cselekedet örökkévaló.

 

AZ  EGYHÁZ

            Benső világunk igényeit a vallás és az egyház szolgálja. A hit az ember személyes tulajdona, lelki vonása. A vallás lelki közösség, az egyház pedig ennek intézményes megvalósulása a társadalomban. E testvéri közösség eszményeket, reményeket táplál, lelkierőt és edzettséget ad az élethez. Megtanít a munkában való helytállásra, a tiszta egyéni és családi életre, értékeink ápolására és a békesség munkálására. Buzdít, hogy Jézus nyomdokain járjunk: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét…”  Gal.6,2.

 

UNITARIZMUS

            A reformáció egyik ágaként fejlődött ki a XVI. században. 1569-ben írták le először az „unitárius” szót. Azóta sokszínű, haladó, tudománytisztelő és Isten hívő keresztény  világnézetet jelölnek e fogalommal. Humanista alapokon nyugszik. Neve a latin unus (est Deus) szóból ered.  Biblikus egyház. Bár a szentírás újszövetségi részét a jézusi hit forrásának tartja, azt nem tekinti Isten szó szerinti kinyilatkoztatásának. A kritikai szemlélet a Biblia értékelésében is érvényes. „Mindeneket megpróbáljatok és ami jó, azt tartsátok meg.” 1 Tess. 5,21.

 

 

Bajor János