A
désfalvi magyarok, karácsony – újév ünnepkori szokásai
Désfalva,
Maros megyében, a Balázsfalva – Parajd közötti vasút mellett,
Dicsőszentmártontól, mintegy 15 km-re, a Kis-Küküllő balpartlán fekszik. Ama nmagyarok
lakta 40 falu egyike, melyet a néprajzi irodalom, a Kükülllöi tájegységben
„Vizmellék”-en ismer.[1]
A
falu neve „Dés” személynévből származik. Első irásbeli emlitése : 1276-ból
való.[2]
Az
1992 évi népszámlálás 1366 lelket tartott nyilván. Ebből: magyar-773, cigány –
457, román-136. A magyarok közül 386-on
unitáriusok, 386-en reformátusok. Úgy a románok, mind a cigányok csak egy kis része görögkeleti, nagyobb része
Jehova tanúja lett.[3]
Az
unitárius egyházközség eredete a reformáció korára nyúlik vissza. A
reformátusoknak a XX-ik század elején még csak lévitájuk volt. Önálló
egyházközséggé, csak a második világháború után szerveződtek.A románokról, 1721-ből van értésülésünk [4].
Az unitárius egyházközség - a Küküllői Egyházkörhöz, a református – a Küküllői
Egyházmegyéhez tartozik.
Társadalmilag,
1948 előtt.: közép és kisnemesek, jobbágyok, zsellérek voltak. Utánna:
földbirtokosok, uradalmi cselédek, részesmővelők voltak. Régebb, az uradalom
telkeit szalmatetős, jobbágyházak vették körül. A templomban a a földesúr padja
előtt, volt jobbágyának, illetve cselédjének volt az űlőhelye. [5]
Ma
már világosablakú, cserépfedelű, szép házakban laknak a désfalviak. A
kollektivgazdaság megalakulása után, a férfiak nagy része két éltű lett, olyan
értelemben hogy a dicsőszentmártoni
gyárakban munkásként dolgoztak és
szabadidejükben, asszonyaiknak segitettek a kollektiv munkájában – ma,
nyugdijasként, visszakapott földjeiken gazdálkodnak. Az ingázás nem üritette ki
a falut, habár a fiatal házasok közül néhányan el is távoztak, azért életképes
maradt.
Désfalván,
a legtöbb régiszokást, a karácsony-újévi ünnepkor őrizte meg.Egyesek már csak
emlékezetben, mások gyakorlatban élnek. Közöttük vannak arhaikusak és
átalakulásban levők, valamint újabb szokások is.
II. Karácsony.
Bálint
Sándor megállapitása, Désfalvára is érvényes. ”A karácsony, Jézus születésének
emléknapja. A család és gyermekség, az otthon és a szülőföld ünnepe.[6]
Karácsonyt
megelőzőleg, a református templémban, adventi koszorú volt. Ezt a koszorút,
fenyőágból fonták és négy gyertyát tettek a tetejére. Karácsony előtt, négy
héttel, a kosszorút bevitték a templomba.
Advent
első vasárnapján meggyújtották az első gyertyát, advent második vasárnapján -a
második gyertyát, advent harnadik vasárnapján a harnadikat, negyedik
vasárnapján a negyedik gyertyát.” (M.I.M.) Ezt a szokást csak az 1990-es
években kezdték gyakorolni. Az unitáriusoknál még nem jött szokásba. Advent
utolsó vasárnapján, szintén mindkét magyar templomban, a lelkész kihirdeti az
ünnepet és az Úrvacsora osztást. Az eseményt méltó felkészülés előzi meg:
a) Belső, lelkifelkészülés: célja
- méltóvá lenni az Úrvacsorához, őrizkedni mind attól, ami beszennyezi a lelket
és az Úrvacsora lényegét elhomályositja.
Időpontja: az ünnepet megelezőző nagyhét.
Désfalván,
mindkét felekezet tagjai – hitük
külömbőzésége ellenére, egyforma
szemlélettel készülnek az elsőnapi Úrvacsora vételre, ami az ünnep kiemelkedő, központi
eseménye, melynek paralitigus mozzanatai is vannak. Az Unitárius Káté tanitása
szerint, „A bűnősök is élhetnek Úrvacsorával, mert ez megjobbulásukat
elősegitheti.” [7]
Mégis a désfalvi uitáriusok, a reformátusokkal együtt, őrizkednek nagyhéten, a
káromkodástól, civakodástól, veszekedéstől. Aki nagyhéten ilyenben vétkezik, az
nem vesz Úrvacsorát. Egyfelől – lelkiismerete nem engedi, másfelől az
ébervélemény tiltja. „ A megesett, parázna nőszemélyek nem szabad Úrvacsorát
venni.”
Egyházfi
voltam a reformátursoknál. Egy alkalommal, a kurátor[8] észrevette hogy egy nőszemély kiállott az
Úrasztalához, odasúgta nekem: „Vezesd ki!”
Hallgatnom kellett a szavára. Kézen fogtam a nőt és kivezettem a
templomból. A “szentjegyekből”, a
szökött házasok sem vehettek.[9]
Ezek, először, eklézsiát kell
kövessenek, csak azután járulhatnak az Úrvacsorához. Ezt a reformátusok
szigorúan, az unitáriusok enyhébben alkalmazzák.” (S.G.) Az utóbbiaknál az
eklézsiakövetést pénzzel váltották meg.[10]
A lelki felkészülést elősegiti a nagyhéti
bűnbánó istentisztelet. A nagyhéten, mindkét templomban - reggel és délutáni
naplemente előtt, harangoznak és bűnbánó istentiszteletet tartanak. A második
világháború előtt, többen, ma a templomhoz közel lakó öregasszonyok vesznek
részt azon.
b) A külső felkészülés célja: a házat és tájékát rendbehozni. A
család tagjait tisztaruhával, étellel, itallal ellátni. A teendők nagy része az
asszonyokra hárult. A nagytakaritást, az ünnepre való mosást, sütést, főzést,
ők végzik el. A férfiak, a jószág körül tevékenykednek. Megtisztitják az
állatokat, előkészitik a takarmányt hogy az ünnepen kevesebb külső dolguk
legyen. 1950 előtt, fát vágtak,az ünnepre tüzelő anyagot készitettek. A földgáz
bevezetése ettől mentesitette őket. Mind asszonyok, mind férfiak, ünnep
szombatján igyekeznek munkájukat a délutáni istentisztelet – vecsernye- idejére
befejezni. Ekkor indulnak a kántálók. Őket rendbetett házzal illik fogadni és a
család együttlétében várni. Ez alól csak a család legénytagjai kivételek, akik
a kántálásban részt vesznek.
Désfalván
is csoportosan, házról-házra járva elismételt éneklés és köszöntés. Általa
Jézus születését idézik fel. A köszöntők ünnepi jókivánságokat fejeznek ki.[11]
Ideje: ünnep
szombatja este és éjjel, elsőnapja délután és este, valamint ó – esztendő
estéje és éjszakája.
A
kántálás, Désfalván, emberemlékezet óta szokásban van. „ Édesapámtó’ hallottam,
hogy az ő legénykorában is jártak kántálni. Ő a a nagyapjátó’ hallott erről.” (
B.I.) Az unitárius egyházközség Aranykönyvében a kántálásról irásbeli
feljegyzés is van. [12]
A
kántálást, kortól függően, a férfi nemen levők több csoportban végezték.
A kicsik csoportjában, a nagyobb fiúk
élelmesebb társaik közü,l karácsony előtt két kezest és beköszöntőt
választottak. A kezesek házanként felirták az adott pénzösszeget, megfogadták a
muzsikusokat. A beköszöntők mondták a verses jókivánságokat, amiket a nagy
legényektől hallottak és tanultak.
A gyermekcsoportban együtt voltak az
unitárius és református iskolások. Nem volt kiválasztás, csak az emberek
között. Maguk állitották össze a csoportot, osztották ki a szerepeket. Tanitó,
vagy más felnőtt, a szervezésben nem vett részt.
„Ünnepszombatján délután, még a
nagylegények előtt – nehogy a két csoport összeütközzön – elinduktunk kántálni.
Először az urakhoz mentünk, ott
elénekeltük: Krisztus úrunk áldott születésén” [14]
c. éneket. Itt a nagy köszöntőt mantuk:
Dicsőret, dicsőség, felséges Istenünk,
És tiszta szivből zengedez kis seregünk,
Hogy az esztendőnek múlandó felében
Élünk és nem vagyunk a sirnak kebelében.
Nagy
hálaadásal, Istenünk dicsérünk,
Hogy e szent
ünnepet megengedted érnünk,
Hirdetek
újságot és mondok olyan hirt,
Hogy eljött a
Messiás, kiről Essiás irt.
És láttátok az
égen a feltetszett fényes jelt,
Hogy az
pásztorokat és bölcseket vezérel.
Mert mi azt
megláttuk és hamar felkeltünk,
Hogy azt
kijelentsük és arról énekeljünk.
Csillag volt az
égen, mint vezér szövéten,
És nagy örömet
hirdetett az emberiségnek.
Mert ma éjjel
született a világra egy szűztől,
Ki megváltott
minket a pokolbeli tűztől.
S , azt, ki adatott a világnak tükörül,
Nem
szemlélhessük itt mellettünk körül.
Máris gyönge
szép szülötte a kis Jézus,
És jászolba
helyezte a mennyei jusst.
Örvend a
mennyei trónus,
Hogy eljött e
világra a jeles patrius.
Örvendjünk mi
is, többé ne búsuljunk,
A született
Krisztusnak térdet, fejet hajtsunk.
Aki megadta
érnünk születése napját,
Adjon hálát
mindenki, és vegye le kalapját.
Senki e házban
szükséget ne érjen,
Kert, hegy,
völgy és mező adjon elégséget!
Szivemből
kivánom!
A parasztházakná’
más vót. Itt a Profétákat énekeltük,[15] s
a kicsi köszöntőt mantuk:
„Dicsérjük az égnek felséges Úrát,
Aki megadta
érnünk e jeles éjszakát.
Áldjuk,
magasztaljuk a szentséges nevét,
Hogy megadta
érnünk Jézus születését.
Megszületett
Jézus, az igaz Messiás,
Ki által lészen
a bűntől megváltás.
Felséges nagy
Isten, dicsér szentháromság,
Szálljon reánk
a mennyei vidámság.
Távozzék el
tőlünk minden szomorúság,
Költözzék
szivünkbe mennyei vidámság.
És e háznak
minden jeles tagja,
Virradjon szép
és boldog karácsonyra,
Szivemből kivánom!
Akko’
mika’ e’ végezték, leszámoltak. Na, ennyi pénzünk van. Mennyünk a cigányokhoz s
fogadjuk meg. Elébb megszerezték a pénzt, s ezután fogadták a muzsikást. A
megmaradt pénzt egymás közt elosztották.” ( A.Á.-né).
A
háború utáni években s ma is a gyermekek 2-3, 4-6-on társulnak s együtt
indulnak el. Szomszéd, rokon, jó ismerős házaknál az ajtóban, karácsonyfa
ünnepélyre tanult verseket mondanak. A háziak süteménnyel, pénzzel ajándékozzák
meg őket.
A begyűlt adományt egymás között elosztják.
A legények, az 1930-as években,
karácsony előtt két héttel, a fonóházban vagy a táncházban, majd később, amikor
az már elkészült, az unitárius kultúrteremben összegyültek. Tisztségviselőket választottak:
Ezeken az
összejöveteleken a karácsonyi énekeket és a köszöntőket estéről – estére
elpróbálták.
„Karácsony szombatján, vecsernye után, a
fonóházba, vaj a kultúrba összegyűltünk. Az énekeket ecce’- kécce’ elfújtuk s
elindultunk kantálni. Leghamarább az urakat kellett elkantáljuk. Me’ az urakná’
az egész legénység ott kellett legyen. Leghamarább a papokná’ vótunk. Úgy aztán
Gyula úr, Járai, Pataki, Szekretár úr, Béláné, Mikházi úr, akik akko’ vótak az
urak. – Akko’ két felé váltunk. Egyik fele ment az egyik utcába, másik fele a
másik utcába. Bémentünk az udvarra. Megálltunk az ablakná’. Onnét bészóltunk:
Megengedik, hogy megtiszteljük egy karácsonyi énekkel?. Ha azt manták: igen -
akko’ elkeztük az éneket. Az urakná’ a Krisztus Úrunk-at énekeltük. Akko’ vót
az a nagy béköszöntő, me’ az úrak három annyi pénzt attak mint a parasztok:
Mint hajdankor a betlehemi mezőben
Az angyalok s
igy énekeltek:
Dicsőség a
magasságban Istennek,
Békesség légyen
e földön az embereknek,
És jóakarat
mindenféle népnek és nemzetségnek.
Noha hegyeken,
halmokon levő olaj és citrusfáknak levelei
Mind egybe
hullanak,
De mégis e háznak
rózsáit és annak vitorláit
Halálnak
mérgétől és keserűségétől megőrizte, oltalmazta
És e szent
éjszakára eljutatta!
Úgy mint
Krisztus Úrunknak szent születése éjszakájára
Ha Istennek úgy
tetszik, virassza
Fel kegyelmüket
a holnapi napra,
Úgy mint karácsony
elsőnapjára,
Virassza fel
másod és harmadnapjára.
Ezeket engedje
eltölteni lelkük örömére,
Isten nevének
dicséretére és dicsőségére.
Ha Isten előtt
kedves az önök élete,
Léptesse át az
ó-esztendőből az újba,
Abban áldja meg
újabb és újabb áldásaival.
Áldja meg az
Isten határainkat sűrű kalangyákkal,
Legelőhelyeinket
kövér fűszálakkal,
Szőlőtermő
helyeinket jó borforrásokkal.
Határainkon
levő kalangyák oly sűrűk legyenek,
Hogy
hasonlitsanak az édenben levő olaj
És citrusfák
sűrű leveleihez,
Miként ezeknek
tövét szép zöld
Pázsit és
fűszál nőtte be,
Oly szép zöld
pázsit és kövér fűszál
Nőjje be
legelőhelyeinket a kedves barmok számára.
Szőlőtermő
helyeinket hasonlithassuk
Az édenben levő
csatornához,
Melyek a
világkezdetétől, a viilágvégéig folynak,
És még ezeken
kivül sok ezer jókat kiván
A mi kicsi
dalcsoportunk
A bekövetkező
évben, tisztelt gazd’ uramnak!.
A paraszokná’, a Proféták – at énekeltük s a kicsi
béköszöntőt mantuk:
Lassan
elérkeztünk esztendőnk végére,
Földi életünk egyik
állomáshelyére,
Áldjuk a jó
Istent, hogy megsegitett,
Védett
szenvedésben minket,
Megvédte a
határunk, családunk,
Mindezeket csak
Ő neki köszönjük.
Ha gyász jött
mi reánk, szenvedés,fájdalom,
Mindig
megvigasztalt, mert ő volt az oltalom.
Most, hogy karácsony,
újév közeleg sietve,
Istenünkhöz
száll imánk, dalunk egekbe.
Kérjük
teremtőnket hogy ne hagyjon el minket,
Óvjon meg a
bajtól s adjon békességet.
Derüljön e
házra fény s boldogság,
Ezért szól
énekünk mint egy imádság.
Ezt kivánják
ezen dalos testvérek:
Szálljon e
világra tartós béke!
Boldog
karácsonyi ünnepeket kivánok örök emlékükre!
A
kántáló legények után a muzsikus cigányok jártak köszönteni. A muzsikusokat
egy-két “lepényhordó” legény kisérte. A cigányok részére adott lepényeket
gyűjtötték össze.
Mika’
mind a két csoport végzett, visszamnetünk a kultúrba. Elszámoltuk a pénzt, s
megittuk az áldomást. Eleinte Mikházi úrtó” kaptunk ‘jándékba két vider bort, s
azt ittuk meg. Később, pénzzel vettük. Bejöttek a cigányok is, a lepényhordó
legényekkel. Muzsikaszó mellett eg kevés ideig énekeltünk, 1-2 óráig. Aztán
hazamentünk, hogy másnap tudjunk templomba menni. “ (A.M).
Ilyen volt a kántálás 1940 előtt.
A
folyamatos, rendes kántálás időközökben akadályokba ütközött. Kitört a második
világháború. “Erdély átadatott. A fiatalság egy része e’ ment Magyarországra.
Egy része itt maradt, de sokan közülük katonának mentek.
A
háború után, a rend helyre állásával, a kántálás újraindult. A legények 1945 –
1975-ig rendszeresen kántáltak, kisebb változásokkal. A társadalmi sorrend már
szükült. Az úrak sorába a papok, a “szekretár”[16]
és a háború után idetelepedett körorvos tartoztak. A földbirtokosokat az
osztályharc a sorrendből kiemelte. A már ismertetett, hagyományos köszöntőt
mondották, de mindeniknél egyformát. Ebben az időben hangzott el az alábbi
köszöntő is, melynek eredetét adatközlője szintén a hagyományra vezeti vissza:
“Megzendült az ének,
ember, gyermek ajkán,
Az Úr Jézus születése
napján.
Öröme a népnek, öröme a
földnek.
Örömünnepe az egész
emberiségnek,
A várva várt Jézus immár
megszületett,
Jézus a Messiás, Ő már
megérkezett.
Krisztus az árváknak igazi szolgája,
Bánatos szivek igaz
megváltója.
S, akik a bűnbánat
poharát meritik,
Adjon az Isten boldog
jövőt nekik!
Ezt kivánják szivből és
lélekből
A kántáló legények.”
(Sz.S.)
A
kántálás végeztével, a két csoport a kocsma előtt találkozott.Az áldomást –
vett borból- most is megitták, de muzsikás cigány nélkül. Azok már nem jártak
köszönteni.
1975
után, a kollektivizálás és az ifjak városra való ingázása ezt a rendet
megbontotta, de a legfőbb ok: “Nem is volt, aki vezesse az ifjúságot.”
(M.M.id.) Ezután már csoportosan
csak akkor kántáltak, amikor bált tudtak rendezni. Azért a kántálás szokása nem maradt ki. Négy –öt
legény összeállott és a szomszéd, rokon, ismerős leányokat megkántálták. A
kántáló énekek és köszöntők tára, ezekben az években még újabbal is
gyarapodott. A református lakosságú Medvés falúból, a désfalvi unitárius
családba férjhez jött Molnár Piroska, gyermekeit megtanitotta azokra a kántáló
énekekre és köszöntőkre, melyeket a szülőfalujában gyakoroltak. Felserdült
fiai, 1992-ben ilyenekkel kántáltak:
“Betlehemnek városában, Három
király jött utánuk
Karácsonykor, éjféltájban, Köszöntötték Szűz
Máriát.
Fiú Isten ember lett, Ajándékot
adtak rá,
Mint kisgyermek született. Aranyos, szép
ruhát.
Őt nevezték Jézuskának, Jézus növekedett,
És az anyját Máriának, Napról –
napra kedveskedett.
Kis polyába tartották, Betegeket
gyógyitott,
Befektették jászolyba. Halottakat
támasztott.
Az angyalok fent az égben, Mégis őt sokan nem
szerették,
Mennyei szép fényességben, A rossz emberek
üldözték.
Zengetik az éneket Még
egy éjjel el is fogták,
Kis Jézushoz sietnek. Két
szuronyok közt tartották.
Pásztorok a falu mellett, Ostorozták,
korbácsolták,
Bárányokat legeltettek. Tövisfával
koszorúzták.
Hallgatják az éneket, Náddal
verték szent fejét,
Kis Jézushoz sietnek. Véres
orcáját leköpték.
Elitélték kinhalálra,
Feszitették keresztfára.
Levették a kersztfáról,
Sirt csináltak
kősziklából.
Testét odahelyezték,
Kis katonák őrizték.”
(Magno felvétel)
Piroska
fiai ezt is énekelték:
“Nagy karácsony éjszakáján, Jézus
ágyán nincsen paplan,
Jézus születése napján, Megfázik
a kis ártatlan,
Ma örvendezzünk és vigadjunk, A szemei
könnyedeznek,
Ma született kis Jézusunk. A
könnyei esedeznek.
Feljött már a
hajnalcsillag,
Keljenek fel, kik alusznak,
Vidám szellők
lengedeznek,
Az angyalok énekelnek.”
(Magno
felvétel)
A fiúk, édesanyjuktól,
beköszöntőverset is tanultak:
“Nagy hálaadás mondással
Jöttek meg a pásztorok
A betlehemi mezőről
És igy énekeltek:
Dicséret, dicsőség fent a
magas égbe
Jóakarat mindenféle
néphez és nemzetiséghez !
E szent jel, Krisztus
Úrunk születése
Virasszon fel első
napjára,
Másod napja, István
napja,
Harmadnapra, János
napjára.
Ha Istennek úgy fog
tetszeni
Vezessen át az
ó-esztendőből az újba,
Áldja meg határainkat,
Sűrű kalangyákkal,
Mezeinket kövér
fűszálakkal.
Ezt kivánom kedves
gazduramnak,
És kedves
gazdasszonyomnak. !”
A
fennebbi, Molnár Piroska fiainak énekeit és köszöntőjét, Molnár Mária -1992-es
gyűjtéséből ismerjük.
1992 – 1995 között megint pangás állott be.
1995-ben újból felújult a hagyományos szokás.
Ifj. Molnár Miklós, kántorképzőt végzett fiatalember, vezette a legénysereget.
Az ő gyűjtéséből ismerjük az akkori szokást: úgyan úgy zajlott le, mint az
1930-as és 1945-75 –ös években. Most is két csoportot alakitottak. Egy – egy
csoportban 15-20-an vettek részt: gyári munkás fiatalok, szakiskolások, diákok,
mindannyian désfalviak. Úgyan úgy mint régebben, tisztviselőket választottak. A
sorrend is az volt, mint 1945-75– ben. Az énekek is a régiek. Az eddig
ismertetett köszőntőket mondották. Azokból választottak a versmondó legények.
Mindegyik mást – mást mondott. A házi gazda most az egész csoportot behivja,
borral, pálinkával, kaláccsal, aprósüteménnyel kinálják meg őket. Pénzt
ajándékoznak, amivel most már nem cigánymuzsikusokat, hanem modern tánczenekart
fogadnak.
A
kántálási próbát, most már a községi Kultúrotthonban tartották. A két csoport,
a falu közepén, a “Kereszt”-nél találkozott. Az áldomást most is megitták, vett
borból. Cigánymuzsikus most sem járt köszönteni. Lepényszedés sem volt. Az
áldomástól megmaradt pénzzel elszámoltak. Kb. 2 óráig együtt voltak, majd
hazamentek lefeküdni, másnap templomba mentek.
3)
Angyalvárás, ajándékozás, karácsonyfa:
Kántálás
alatt, a családokban megtörtént az “angyaljárás”, karácsonyfa állitás,
ajándékozás.
Az
angyaljárás régebben szilveszteréjjeli szokás volt. A karácsonyfa
elterjedésével tevődött át ünnep szombatjára. Először az “urak”-nál, majd a
templomban ragyogott fel. Innen terjedt el a falusi otthonokba.
A
karácsonyfa, a désfalviaknál, több változatban, hosszú útat tett meg. “
“Karácsony
szombatján éjjel bétettek ada a cipőnkbe. Miko’ keltünk fel, kaptunk benne
egy-egy diót. Úgy örvendtünk annak a diónak. Nem mint más – hogy csokoládé,
cukar, rágógumi s még nem is tetcik.” (A.Á.)
“Karácsonyba’
hazatt az angyal egy kicsi karácsonyfát, ott né, egy kicsi cukarkát. Má’ akko’
az angyal hozta. De mast má’ nem az angyal hozza. Tudják má’ azt azok a nagyabb
gyermekek. De mük nagyak vótunk má’ s
mind az angyalt vártuk.” (B.P.J.-né)
“Már amiko’ én alyan gyermek vótam, nálam
kicsit jobb vót. Édesapám járt a gyárba. Akkor már lehetett kapni szaloncukrot,
csokoládét. A mi gyermekeinknek már több mindenféle vót, mint nekünk.
Karácsonyfájuk, a földtől a planfonig ért. Rajta nem gyertya hanem ilyen újmódi
lámpa égett. Ajándékot is sokfélét kaptak: játékot, ruhaneműt, narancsot,
banánt, puskát.” (ifj. A.Á.-né)
“Miko’
nagyobbak lettünk s iskolába jártunk, már tudtuk a karácsonyfát. A férfiak
elmentek ki a szőlőbe s onnan hoztak egy – egy fenyőágat. Ünnep szombatján
délután, elküldöttek, minket gyermekeket, szánkázni hogy ne legyünk lábalatt.
Mire bejöttünk, a fenyőág az asztalon feldiszitve állott:
4. Ünnep elsőnapja:
a)
Úrvacsoravétel: előtte semmit
vagy nagyon keveset reggeliznek. „Igy szokás, valamit falunk hoogy a gyomrunk
ne háborogjon.” (I.F.-né)
Az első harangszóra a család konfirmált
tagjai öltözködni, készülődni kezdenek. A férfiak, legények, városról vásárolt
zakóban és hosszú, vasalt nadrágban, nagykabátban, az asszonyok idősebbje -
blúzban és ráncolt szoknyában, boltból vásárolt nagykabátban, de még
fejkendővel, a fiatalabb asszonyok teljesen városi, polgári öltözetben, nagy
kabátban, kalappal mennek a templomba. Az egykori népviselet, a kollektivizálás
után kimaradt.
A második harangszóra elindulnak
otthonról. A templomhoz érve, az unitáriusok a cinteremben, a reformátusok a
harangláb előtt, csoportba gyülekezve beszélgetnek.
A harmadik harangszóra, mikor az orgona
megszólal, kor szerint egymást követve, belépnek a templomba s családi
padjaikba ülnek: az édesapa a férfiak, az édesanya az asszonyok padjába. A
legények az orgonával szemben levő karban, a leányok az asszonyok hátsó
padjában helyezkednek el. A jobb énekes férfiak és legények közül néhányan az
orgona mellé állnak hogy segitsenek a kántornak az éneket vezetni. A padjukba
lépéskor, a férfiak kissé meghajolnak, kalapjukba nézve, csendesen imádkoznak.
Az asszonyok, leányok kezükbe ima vagy énekeskönyvet tartva, szintén csendesen,
magukba imádkoznak. „ Én ezt szoktam mondani: Én Istenem, adj egészséget
gyermekeimnek, unokáimnak! Ámen. Me’ az egészség a legfontosabb.” (I.F.-né)
Mindkét felekezetnél a templom közepén áll
az Úr asztala, diszes teritőkkel leteritve. Mindkét úrasztalára érvényes
Kósa László megállapitása: „Magát az asztal felszerelését (teritők, úrasztali
edények, kanna, kelyhek, tányérok), patronusok és nagyon gyakran egyszerű hivek
adományozzák.”[17]
Az úrvacsorai jegyeket mind az unitáriusok, mind a reformátusok, az elhalt
családtagok emlékére vagy jelesebb családi események alkalmával adják.
Az
úrasztalát mindkét helyen a kurátor és az egyházfiak teritik meg, a második és
harmadik harangszó között, mielőtt a hivek begyűlnének a templomba.
A
palástos lekészeket, beléptükkor, a hivek felállva köszöntik. A lelkészek
fejintéssel üdvözlik hiveiket. Az unitárius lelkész a szószék melletti padjába
ül, mig a református egyenesen a szószékra áll.
A
lelkészek liturgikus szolgálata után kezdetét veszi az úrvacsora vétel. A hivek
több csoportban veszik körül az úrasztalát -régebben, az első világháború előtt
és után, rang és kor szerint, először az „urak”, majd a „parasztok” állottak
ki. Ma, csak kor szerint:, először a házasemberek, majd a legények csoportja
áll ki. Őket az asszomyok, végül a leányok követik. Az úrvacsora osztásban a lelkészeknek a kurátorok segitenek.
Figyelemmel kisérik, mikor fogy a bor a kelyhekben és a kezükben tartott úrasztali
kannából újratöltik. A lekészek jobbról – balra haladva adják a hiveknek a
kenyeret és a bort .
A
szertartás végeztével, a templomból kijövet, a hivek a templom előtt
csoportokba gyülekeznek és egy idősebb férfi a lelkésznek megköszöni a
szolgálatát. Majd a hivek hazamennek.
A
kurátorok és az egyházfiak elszedik az úrasztalát. A teritőket és a
klenodiumokat visszaviszik, a megmaradt borral és kenyérrel együtt, a
papilakásra. Útóbbiakat elhasználják és boldog ünnepeket kivánnak egymásnak.
A
hivek hazaérkezve, e szavakkal köszöntik az otthon maradottakat: „Adjon Isten
részt a könyörgésből.” „Isten hallgassa meg”, hangzik a válasz. Majd, egy a
templomban voltak közül, kikeresi a bibliából elhangzott „teksztus”-t
(alapigét) és az
b)
Ünnepi asztalhoz ülnek. Elfogyasztják a karácsonyi ebédet. Ilyenkor az
egész család együtt van. A távolban élők is hazajönnek hogy az itthoniakkal
együtt ünnepeljenek. Húslevest, töltött káposztát, régebb tejfölös lepényt,
diós, mákos kalácsot fogyasztottak. Kb. 20 éve, aprósüteményt és még egyes
házaknál tortát is esznek. Étel előtt pálinkát, ételközben és után bort isznak.
c)
Református házasemberek kántálása:
Délután
mindkét templomban vecsernye van. “A
református pap istentisztelet után a szószékról kihirdeti: “Meghivunk
mindenkit, jelenjen meg kántálni.” (Sz.S.)
Megkezdődik
a református emberek kántálása. Megszervezését és lefolyását, Molnár Mária
tanárnő 1992-es gyüjtéséből ismerjük.
Az
előkészület, az ünnep előtti héten kezdődik. Esténként, az egyházközség tanácstermében,
elpróbálják az énekeket és a köszöntőket. Kántálás előtt néhány nappal
presbiteri gyűlést tartanak, melyen kijelölik a tisztviselőket:
-rendfenntartókat,
kik a kántálókat fegyelmezik hogy az úton ne csapjanak zajt s ha behivják
valamelyik házhoz, illendően viselkedjenek,
- énekkezdőt, pénzszedőt – erre a legmegbizhatóbb embert választják-
egy füzetbe irja az adakozó neve után az adott pézösszeget és vigyáz rá.
Vecsernyéről
kijövet, négy óra tájban indulnak. A református lelkésznél kezdik, az unitáriusnál
folytatják. Azután a volt jegyzőnél (szekretár), a doktornál kántálnak. Néhány
éve ebbe a kategoriába sorolják a helybeli születésű, unitárius tanárházaspárt
is. Ez után, két csoportra oszolva, a falusi házakat keresik fel. Csak
református vagy vegyes felekezetű
családokhoz mennek. Egyik csoport jobbról, a másik balról járja be a falut. Ez
a csoport is az udvaron, az ablak alatt vagy az ajtó előtt áll meg. Az eddig is
emlitett, a többi csoportoknál is gyakorolt, két énekkel vannak felkészülve. A
család kivánsága szerint, vagy a “Krisztus Úrunk”-at vagy a “Proféták”-at éneklik. Legtöbb helyen, az ajtót kitárják
hogy a háziak jobban hallják. A beköszöntő házasember elmondja versét:
“Dicséret, dicsőség
Istenünk,
Ki megáldottad a saját
életünk,
Hogy ezen éjjel egy drága
virágszál,
Az emberek közé
idvességül beszáll.
Drága virágszál Jézus példázója,
Istennek kegyelmét
őszintén lehozta.
Királyok, királyok, kik
emlékeztek,
Emberi sorsunkról el nem
felejtkeztek.
Lelki boldogság hogy
annyira szeretett,
Hogy az idvezitőt közénk
már leküldte.
Békesség Istenünk békére
virrassza e házat,
A holnapi napra e szent
karácsonyra.
Az újesztendőnek
eljövetelére
Áldjuk és szenteljük sok
szerencsével.
Mi is ezt kivánjuk
szivből és lélekből,
A református kántáló
emberek! „
(Magno
felvétel)
A
gazdától függ hogy behivja vagy nem a kántálókat. A behivottakat borral, kaláccsal,
tésztával kinálják meg. Pénzzel ajándékozzák meg őket.
A
kántálás bevégeztével, a két csoport a tanácsteremben találkozik. Megszámolják
a pénzt és az egyházközség pénztárába helyezik. Régebb, az összegből
leszámitottak 10-15 liter bor árát, amire áldomást ittak. 1991-ben úgy
határoztak hogy
d) A karácsonyfa ünnepély: fontos eseménye a
karácsony – újévi ünnepkörnek. Hiszen a gyermekek megajándékozása, nem csak a
szűkebb családi körben történik, hanem
az egyházközségben, a templomban is.
“Ha
régebb, az elment Tiszteletes úr, az unitárius, Sándor Gergely, csinált
Az
egykori gyermekek, a mai nagyszülők, adatközlését az egyházközségi feljegyzések
is megerősitik:
-Sándor
Gergely, 1932 évi lelkészi jelentésében olvashatjuk: “A legkedvesebb napunk
volt 1932-ben, karácsony első napja, amelynek délutánján zsúfolt templomi
gyülekezet előtt tartottuk meg a
karácsonyfa ünnepélyt. Öt iskolás gyermekünk karácsonyi versekkel szerepelt.
Kiosztottuk az ajándékokat, a Szathmáry Gyula egyházköri felügyelő gondnok[18]
úr által még 1931-ben adományozott 500 (ötszáz) lej felhasználásával. Adománya
által lehetővé tette a kedves lélekemelő ünnepély ba mi egyházközségünkben is.”
-1935-ről
igy ir:”…..gyönyörűséggel vettem részt a gyermekek karácsonyfa ünnepélyén a
kultúrházunkban, ahol 10 pontban foglalt műsorral ünnepeltük karácsony első
napjának délutánját…..A Nőszövetség gyüjtéséből 116 gyermeknek adtunk kedves
csomagot ajándékul……Köszönöm a felnőtt egyháztagoknak (a régi gárdának) a
közreműködését, akik kérésemre készséggel jöttek segitségemre, hogy egy alkalmi
szindarabban bemutassuk a gyermekseregnek Jézus születésének történetét.”
-1936-ról
már ez van feljegyezve: “Dec. 25-én, a megelőző évitől eltekintve, templomi ünnepély keretében voltunk
kénytelenek magtartani karácsonyfa ünnepélyünket, amely azonban igy is sikeres
volt. Bár sajnosan nélkülöztük a mindnyájunk által annyira óhajtott alkalmi szindarabok
előadását.” [19]
1936
óta, rendszeresen a templomban tartják az unitáriusok a karácsonyfa ünnepélyt.
A templomba karácsonyfát állitanak, rajta gyertyát, csillagszórót gyújtanak,
angyalhajjal, fényesgömbbel, aranyozott dióval feldiszitik. Szines papirból
készitett láncot tesznek rá. Alatta a gyermekek szavalnak, az alkalomhoz illő
énekeket énekelnek. Ajándék csomagot kapnak. Az egykori anyaggyüjtést
pénzadomány váltotta fel, amit a szülők adakoztak. A begyült összegből a
szükséges édességeket a lelkész a városból vásárolta meg. Sokszor a magáéból is
kiegészitette. A csomagból az
1995
óta, karácsony első napját az ifjúság modern zenére járt tánca zárja be. Előtte
való években, a falu közvéleménye szigorúan tiltotta úrvacsoraosztás napján a
táncmúlatságot.
e) Karácsony másodnapja:
István nevű társaikat. Az
ünnepelt családja, borral, kaláccsal, tésztával kinálja meg a vendégeket. Amig
élt az öreg Molnár Hápi János – 1990 előtt – megállt az ablak előtt s igy
köszöntötte a házigazdát:
Szent karácsony napján,
Isten éltesse István.
Tudom, disznót jót
vágtatok,
Kolbászt, májast
csináltatok.
Ha abból engem nem
részeltek,
Több karácsonyt ne
érjetek.
A
család behivta Hápi bá’-t s megkinálta borral, kaláccsal. Eltávozta után, az
egybegyültek elpoharazgattak, énekelgettek. Közben ők is felköszöntötték
barátjukat:
“Kelj föl István, ne aludjál, Ha van édes
pálinkátok,
Neved napjára virradtál. István napját
megtartsátok.
Itt van István nem aluszik, Ha nincs mézes,
mézeljetek,
Itt van köztünk múlatozik. Sok István napot
érjetek,
S minket is
részesitsetek!
Egy
kevés ideig még elszórakoztak, majd a vendégek más István barátjukhoz mentek.”
( M.M.ifj.)
1940 előtt, ünnep másodnapján két csoportban
zajlott le.
o
Kicsik tánca: „Miko’ lejárt a kántálás, a
begyült pénzből megfogadták – Sonkát- a vén cigányt, muzsikálni. Kivették az
Eszter nén’ házát. Ott volt a kicsik terme. Másod és harmad napján, valamint
újévben is, vecsernyétől – 12 óráig eltartott a kicsik tánca. Jó vót a
gyermektánc. Vót olyan gyermek, aki nem tudott táncolni, ott megtanult. Jött ez
a kommunizmus, aztán elromlott.” (A.Á.-né) A kicsik táncába, a nagyok nem
mehettek, nem hatták a gyermekek. Még vaj egy szülő bé-bé botlott hogy lássák
hogyan táncolnak.” (B.P.J.)
o
Nagyok tánca: a kezesek, már karácsony előtt
megfogadták a muzsikusokat. Karácsony másod, -harmadnapján, ó-esztendő estéjén,
új esztendő délutánján volt a tánc: a háború előtt a fonó, vagy a kifogadott
házban, később az unitárius kultúrteremben. A háború után, mikor felépült,a
községi Kultúrotthonban. Ebéd után azonnal megkezdődött. Vecsernyei harangszóra félbemaradt. Ekkor minden ifjú templomba ment.
Utánna folytatták, éjjel 1-2 óráig. A táncba mindenki elmehetett, aki
kántáláskor a legényeknek pénzt ajándékozott. Aki, az ajándékozásból kimaradt,
az külön dijat fizetett. A cigányokat a kezesek irányitották. Ők szabályozták
meg a táncrendet, melyhez mindenkinek alkalmazkodni kellett. A házas emberek is
kaptak egy-egy párt (hajnalozás).
Amint
már emlitettem, a hagyományos táncrendet a modern, könnyű tánc váltotta fel
1940-44 között, a kicsik tánca kimaradt.
A nagyok tánca a háború miatt szünetelt.
Az
ünnepi tánc további sorsa a kántálástól függött:
-1945-75 között rendszeres volt. A
legények kántálással szerzett pénze fedezte a kiadásokat. Ideje, az Úrvacsora
vételt figyelmen kivül hagyva, elsőnapjára tevődött át. Az uralkodó rendszer
másod és harmad napját munkanappá nyilvánitotta. Ekkor már a legények közül
sokan ingáztak városra. -1975 – 1995
között, csak amikor kántálni tudtak.
-1995 után, újból rendszeressé vált, de
ideje első napján maradt.
Vecsernye után, az Istvánokhoz
hasonlóan, a férfiak János nevű barátaikat köszöntik. A világháború előtt a tánc
e napon is tovább tartott.
III. Ó és újesztendő:
1. Az
ifjak szórakozása: A régi
leányok és legények, a háború előtt, szilveszter délutánján összegyültek a
fonóházban.
„A
leányok csináltak bolondságot: ki lesz a szeretejük, kihez mennek jérjhez? Este
mentünk a táncba. Szindarabos bálok voltak. Eléadtuk a „Sárga csikó”-t, a
„Cigány”-t, a „Piros bugyelláris”-t. Minden szerepet elszerepeltetett velünk
Sándor Gergelyné tiszteletes asszony. Éjféko’
, miko’ megkandultak a harangak, a muzsikus letette a vonót és mindenki az
unitárius templom elé gyült. Oda ment az egész falu magyarsága. Gyerekek,
fiatalok, házasemberek, öregek, legények, leányok, mindenki, aki csak el tudott
menni.” (B.P.J.-né), mert az
2.
Unitárius házasemberek kántáló csoportja, ekkor érkezik a templom elé.
a)
előkészület a kántálásra:
Szilveszter
előtt néhány nappal, az unitárius házasemberek , nehány legény is, 40-50-en,
összegyülnek a tanácsterembe. Elpróbálják a kántálási énekeket. Két csoportot
alakitanak. Mindkét csoport élére, mint a reformátusok karácsonykor,
tiszzviselőket választanak.
Egykoron,
az unitárius és református házasemberek, szilveszterkor együtt kántáltak
egyháziak javára. Azonban, a begyült ajándék elosztásánál nem tudtak
megegyezni. Külön váltak. Az unitáriusok megmaradtak az ó-esztendei kántálás
mellett. A reformátusok karácsony elsőnapját választották.
b)
A kántálás lefolyása: Az ó-esztendei vecsernye után a templom elől elindulnak,
a reformátusoknál ismertetett sorrendben járnak. Most az unitárius lelkésznél
kezdték, a reformátusnál folytatták, majd a doktor és szekretár, majd a tanár
házaspár következett, végül a falusi családok. Minden egész unitárius családhoz
bekopogtatnak, és a „félbéresekhez” is ( unitárius – református házastársak).
„Aki akarja, kinyitja az ajtót, béjünnek s a házban énekelnek:- Isten szállits
át békében kezdetűt. Ének után, egyikük elmanta a béköszöntőt:
Dicséret,
dicsőség és hála,
Száll a
szivünkből az egek Úrára.
Aki minket
kegyelemben tartott,
És az
esztendőnek végére juttatott.
Az újesztendőbe
vigyen át békével,
Áldását
közölje, gazdaggal és szegénnyel.
Ahol szánt az
ember gyöngyös vereltékkel,
Áldja meg az
Isten, mind a két kezével.
Határainkon
drága kalász lengjen,
Réteinken édes
fű termjen.
Bortermő
hegyeinken bő forrás eredjen.
Az újesztendőt,
eljövetelével áldjuk és
Szenteljük sok
szép szerencsével.
Mi is ezt
kivánjuk szivből és lélekből
Az unitárius
kántáló emberek !
Akko’
az asztal megvót teritve. Egy-egy pohát borral s pánkóval - má’ olyanko’ inkább
azt sütettek – megkinálták őket. Pénzt adományoztak a kántálóknak s azok tovább
mentek. Igyekeztek 12 óra előtt befejezni. Miko’ mind a két csoport végzett, a
tanácsteremben találkoznak. Háromnegyed
tizenkettőkor meghúzzák a harangokat háromszor. Eltemetik az ó évet. 12-kor a
harang ütőjével 12-őt konditanak. Ekko’ má’ a templom előtt vannak.
Elénekelik a kántáló éneket. A toronyból
egy legény köszönti az új évet:
Itt állunk az
új esztendő piros hajnalánál,
Vajjon együtt
leszünk-e még alkonyatnál?
Ebben az évben
merre visz életünk útja?
Tövisek, vagy
virágok közt, csak Isten tudja.
Ő vezessen igaz
úton minden egyes léptet,
Őrizze meg
bútól, bajtól ezt a kicsi fészket !
Adjon az Isten
mindnyájunknak vig kacagást, csengőt,
Adjon az Isten
mindnyájunknak boldog új esztendőt ! “
(K.I.)
A
toronybeli köszöntő után, a lelkész a templom előtti gyülekezetben
elbúcsúztatja az ó-esztendőt és köszönti az újat. A lelkész beszéde után, a
gyülekezet elénekli a 213-ik unitárius egyházi éneket:” Erős várunk nékünk az
Isten” kezdetűt. Ezt, egy újabb köszöntő követi, melyet már 1967 óta, Ilyés
Ferenc presbiter mond el minden esztendőben. Legénykorában, az egykori
lelkészétől, Lőrinczy Gergelytől tanulta:
„Régi jó
szokása a magyar embernek,
Esztendőt
temetni összeseregelnek.
Esztendőt
temetni, újat köszönteni.
Múltból a
jövőbe bátran tekinteni.
E szokáshoz
hiven összesereglettünk
Hogy az elmúlt
évtől szépen búcsút vegyünk.
Búcsút vegyünk,
annak örömétől, bánatától,
Eredményeitől
és kudarcaitól.
Nem volt
sikertelen az elmúlt esztendő,
Áldásban,
termésben nem volt szükölködő,
Isten
megáldotta verejtékhullásunk,
Ha nem is
szinültig, de tele hámbárunk.
Szőlőhegyeink
is gazdagon teremtek,
Vidámitó jó
bort bőven csepegtettek,
Barátságot
kötni, bánatot felejteni,
Sógorság, komaság
összejön vigadni.
Összejön, de
szemét a jövőbe veti:
Vajjon mit
tartogat? – folyton azt kérdezi,
Örömet
takargat, sikert vagy eredményt,
Vagy pedig
kudarcot?
Ne felejtsd jó
népem, a haladás titka,
Ma is, ezután
is, imádság és munka.
Küzdjél és bizva
bizzál, szükség az imádság,
Emberé a munka,
Istené az áldás!
Örömmel
köszöntelek az új esztendőben,
Áldás szálljon
rátok, gazdagon és bőven.
Mezőn kalász
nőjjön, réten fű zöldüljön,
Munkában a nóta
vigan csendüljön.
Vigan szükölködjünk, ha valamink nincsen,
A beállott új évben, áldjon meg az Isten !
Ez a
kivánságunk, ami rég úgy kéne:
Megértést és
békét a nép szivébe,
Hogy keresztény
néped megtérjen és éljen,
Sok szenvedés
után boldog időt érjen.
Áldjon az Úr
Isten ebben az új – évben,
Vig kacagást,
csengőt, Adjon az Isten mindnyájunknak
Boldog Új
esztendőt !
“
(I.F.
mango felvétel)
Ezután
a kántáló emberek visszamennek a tanácstermebe. Elszámolnak a pénzzel. Másfél
veder bort vesznek s megisszák az áldomást. A templom előtti gyülekezet többi
tagja visszamegy a táncba s tovább szórakozik.
Azokban
az években, amikor nem volt tánc, szilveszter estéjén a legények csoportokként,
7- 8-an, egy - egy leányos házhoz összegyültek, beszélgettek, szórakoztak,
rádiót hallgattak, gépzenére táncoltak.
1970 előtt, az aszonyok siettek a kútra, mert aki ilyenkor először merit az:
3.
Aranyvizet nyer: „Há’, amiko’ hazajüttünk a templom elől, mindig
mertünk friss vizet. Az első viz az új-esztendőben, a drága aranyviz. Ittunk
belőle mindnyájan hogy adjon az Isten jó erőt, egészséget, tudjunk dolgozni a
nyáron.” (I.F.-né)
„Harangazás
után, új-évbe’, vaj regge’ korán, siettünk hogy nyerjük el az aranyvizet. Nekem
a falukútja ott elől van, hamar futattam hogy én merjek elsőnek vizet.
Bévittük, azt mantuk igyunk beléle, me’ ez szerencsés viz. Ez a szokás az
1970-es években maradt ki. Az öregek, anyósomék, szilveszter estéjén egy patkót
vertek a küszöbre.Azt manták, hogy állandóan lesz pénz a háznál. A patkót
farditva verték oda.” (B.P.J.-né)
4.Egyébb
ó és új-esztendei szokások: „Itatásko’ pénzt tettünk a vályúba, hogy a
marhák értékesebbek legyenek. Új-esztendő napján nem adtunk semmit ki a háztó’.
Az első látogató megjelenti, mlyen kicsi állatok születnek ebben az évben. Ha
férfi lép bé először, akko’ berbécsbárányok lesznek, ha asszony, akko’
nyöstények.’ (K.I.-né)
„Szilveszter
éjjelén csináltunk hagyma kalendáriumot. Kiválasztottunk
egy jó nagyfej piroshagymát. 12 óra előtt ketté vágtuk, szétszedtük 12
szeletre, ahány hónapja van az esztendőnek. Egy lapitóra tettük. Minden
szeletet külön megsóztunk. A sorba tett hagymaszeletek mutatták az esztendő
hónapjait. Reggel az volt az első dolog, hogy mindenki megnézte a
kalendáriumot. Milyen időjárás várható? Hogyha a só elolvadt, az a hónap esős lesz. Ha só szárazon
maradt, abban a hónapban szárazság várható.” (L.J.-né)
„Újévben
nem eszünk majorsághúst, mert elkaparja a szerencsét. Inkább disznóhúst, orrját
főznek, mert a disznó előre túrja a szerencsét. Újesztendő és Vizkereszt között
nem főzünk „fuszujka” levest, mert megtelünk keléssel.” (M.M.id.)
5.
Csattogtatás:
„Újesztendő
reggelén, a gyermekek, 4-5-ös csoportban ellepik a falu utcáit. Kolomppal
csengetnek, ostorral csattogtatnak, nagy zajt csapnak, felkeresik
szomszédaikat, rokonaikat, jó ismerőseiket. Bekérezkednek: Megengedik, hogy meg
csattagtassuk?” Az udvaron nagy lármát
csapnak, majd bemennek a házba és egy közülük, köszöntőt mond:
Ebben az új
évben minden jót kivánok,
Ahova csak
lépnek, nőjjenek virágok !
Még a hó felett is virág
nyiladozzon,
Dalos madár zengjen
Szálljon rátok áldás az
új esztendőben!
A
háziak a gyermekeket kaláccsal, tésztával kinálják meg, pénzzel ajándékozzák
meg.” (M.M.ifj.)
IV. Vizkereszt: ”Előtte néhány nappal,
a román kurátor összeirja azokat a magyar családokat, akik a román papot be
akarják hivni házszentelni.” (M.M.id.)
“A
magyarok is behivják a román papot vizkeresztkor. Egy üvegbe szentelt vizet
kértek, mert az nem szagosodik meg. Isznak belőle. A kútba is öntenek, mert a
viz nem férgedesik meg. Az ólakat is befecskendezik vele, hogy az állatok
egészségesen maradjanak. A többit elteszik. Később torok, fülfájás ellen
használják.” (K.I.-né)
“Mikor
a kicsi fiam meghalt, az uram szivbeteg lett. Behivtam a román papot hogy
szentelje meg a házat, mások mondták, hogy ez jót tesz. Utána,
“A
magyarok akkor hivták be a román papot, mikor új házat épitettek hogy azt
szentelje meg.”( I.F.-né)
V. Összefoglalás
Végig
követve a désfalviak karácsony – újévi szokásait, az alábbiakat jegyzem meg:
1.
A gyűjtést, kérdőiv alapján végeztem. A kérdőivet, néhai dr. Molnár István, a székelykeresztúri
Múzeum egykori alapitójának segitségével és útbaigazitásával állitottam össze.
Kriza Ildikó néprajzkutató is átnézte.
2.
Az adatgyűjtésben, Molnár Mária, désfalvi magyartanárnő (M.Ma) és Molnár Miklós
(M.M. ifj.) kántor-tanitó segitett.
3.
Az adatközlők neveinek kezdőbetűit zárójelben tüntettem fel.
4.
A szóbeliek mellett, az unitárius egyházközség irattári adatait is
felhasználtam (Aranykönyv, Jegyzőkönyv, Lelkészi jelentés).
A
kántálás, Désfalván is “ünnepélyes,
megilletődött hangjával még a régi idők komolyságát idézi.” [20]
o
A csoportok
önszerveződéssel alakultak meg: “Kicsik”, “Legények”, “Házasemberek” , református és
unitárius csoportja.
o
A kántálás idejét, célját
illetően,
a csoportok között eltérés van.
-
Az első két csoport az ünnep szombatján délután és este
kántál. A pénzadományok összegét az ünnepi tánc kiadásainak fedezésére
forditja.
-
A házasemberek református csoportja, karácsony első napján
délután és este, mig az unitárius, szilveszter estéjén és éjjelén kántál.
Mindkettő, jótékonysági céllal, egyházaik javára. Megemlitem hogy, amig a
környék falvaiban az egyházak részére történő kántálás csak a kommunizmus
éveiben jött szokásba, addig Désfalván már a háború előtti években is
gyakorolták.
-
A csoportok közül, csak a két házasember csoport bizonyult
folyamatosnak. A “Kicsik”-é a háború előtt megszünt. A “Legények”-é a háború
után, kihagyásokkal történt.
o
A kántálás sorrendje
társadalmi jellegű volt:
-
a háború előtt: papok -
jegyző - úrak (földbirtokosok) -
parasztok
-
a háború után: papok – volt jegyző – körorvos – helybeli
születésű tanárházaspár – parasztok.
o
A kántálás lefolyása ,
A tájegység nyugati feléből, a
messzi Medvésről, idetelepedett családi körből elterjedt régi stilusú
karácsonyi ének, a désfalvi folklorba illeszkedett.
Vándoralkotással,
a köszöntőversek esetében is találkozunk.
“Egy ily jeles estének” kezdetű versnek bővebb változatát, először
Küküllőszéplakon jegyeztem le, 1971-ben. Az akkor 86 éves Gergely Mihályné -
Kerekes Anikó néni szerint, a Székelyföldről indult el. Édesanyja, a közeli
Gógánváralján született. Ott hallotta a “Gál uraság”, székelyföldi
tiszttartójától. Fiait is megtanitotta rá, kik Széplakon ezzel kántáltak. Hogy,
a környék falvaiba milyen úton terjedett el, eddig még nem derült ki. Széplakon
és Désfalván kivül, rövidebb változatait
tudják: Vámosudvarhelyen,
Bonyhán, Haranglábon, Szőkefalván. Áldást kivánó, végző formulája, a medvési
köszöntőben is meg van. Ősi elemeket vélek benne felfedezni:
-
karácsonyi jókivánságokkal átléptet az Ó-esztendőből az Újba,
-
termésvarázslást idéz,
-édenkerti
analógiával, “citrusfának sűrű leveleit” az onnan “világkezdetétől- világvégéig
folyó három csatornát” emleget.
A
désfalvi karácsony – újévi ünnepkör szokás költészetben gazdag. A köszöntő
versek, igaz, nem népi foggantatásúak, de közlőik a hagyományból eredeztetik
őket. Az emlitetten kivül, a templom előtt, szilveszter –újév éjjelén elmondottnak
, a “Régi, jó szokása a magyar embernek”
kezdetű köszöntőnek ismerjük csak eredetét. Azt már erről sem lehet
megállapitani hogy Lőrinczi Gergely lelkész, maga volt-e a szerzője vagy
könyvből, esetleg kalendáriumból irta-e ki?
o
A “Legények” és “Házasemberek” kántálásának végsőmozzanata
volt az “áldomás”. A történelem
befolyásolta.
5.
Karácsony elsőnapja. Itt a vallási -néprajz körébe tartozó,
paraliturgikus, jelenséggel találkozunk.
o
Az úrvacsoravétel előtti
bőjtöt, egyik
protenstáns egyház liturgiája sem irja elő,mégis a désfalviak,
felekezetkülömbség nélkül, egyáltalán semmit vagy csak nagyon keveset esznek.
o
Arra sincs előirás, ki milyen céllal, kinek emlékére adja az
úrvacsorai jegyeket? Kik és hogyan teritsék meg az Úrasztalát? Milyen
teritőkkel, edényekkel?
o
Azt, már
évszázadokkal ezelőtt megszabta az egyházi törvény hogy a templomban senki sem
foglalhat le magának külön helyet. Mindenki oda ül, ahova akar. Désfalván ez a
törvény a mai napig nem érvényesült. Hagyományos családi padokba ülnek.
o
Az úrasztalához való
állás sorrendjét sem irja elő egy rendelet sem. A megmaradt kenyérről, borról
sincs intézkedés.
A fenntieknek rendjét mindenütt a
gyülekezet alakitotta ki, igy Désfalván is, nemzedékről – nemzedékre öröklődött.
A gyermekek megajándékozása: nemzedékről
– nemzedékre fejlődött. Az eredeti ajándék, az
A
karácsonyfa elődje a nagyszülőknél, bojtorjánkóró, dióval feldisztitve
vagy csak fenyőág volt. A gyermekeknek már égőgyertyás, szikrázó
fényszóróskarácsonyfát hozott az angyal. Az unoka villogó, éneklő karácsonyfája
a földtől, a mennyezetig ért. A szülők gyári keresete, mindezt lehetővé tette.
Az
egyházi, templomi karácsonyfa ünnepély, felsőbb kezdeményezésre indult - a
szülők és gyermekek között népszerűséget nyert. Az egyházközség kultúrtermében
kezdődött, ahol még Betlehemest is játszottak. (“Jézus születésének történetét,
angyalokkal, pásztorokkal, jászollal’). Hatósági tiltásra, a templomban
folytatódott: ott tartják ma is.
A
karácsonyfa elterjedését, a falusiak között, a templomi karácsonyfa ünnepély
segitette elő.
Az ünnepi tánc jó alkalom volt a
hagyomány átadására. A kicsik itt gyajkoroloták a nagyoktól ellesett
táncmozdulatokat. Később, a hagyományos rendet a modern tánczene a nagyok
körében is megbontotta. A harmadnapi táncot áttették elsőnapjára, a régi
tilalmat megszegve.
7.
Az Ó és Újévi szokásokból csak az unitárius házasemberek kántálása,
a gyermekek csattogtatása, a hagymakalendárium és az újév és a vizkereszt
közötti “fuszulykeleves” főzési tilalom maradt meg. Az egészséget biztositó,
szerencsét hozó aranyviz meritése, az 1970-es évek közepéig még szokásban volt.
Az
ifjúság szilveszteri és újévi táncmulatságát, a kisebb társas összejövetelek
váltották fel.
8.
Vizkereszt: a román pap, magyarház szentelése és szenteltviz
hagyása, etnikum közötti kapcsolatra utal. Azonban, arra is példa lehet hogy,
az, ami az egyik egyházban liturgikus cselekmény, az,a másik egyház hiveinél
paraliturgikus szokássá válik.
Adatközlők:
1. Antal Áron, sz. 1929,
földműves, ny. gyári munkás, unitárius |
A.Á. |
2. Antal Áronné, Kis Anna,
sz.1930, háztartásbeli, unitárius |
A.Á.-né, id. |
3.ifj. Antal Áronné, unitárius |
A.Á.-nő, ifj. |
4. Antal Miklós, sz.1919,
földműves, ny. gyári munkás, unitárius |
A.M. |
5. Bódi Imre, sz.1918, földműves, ny.
gyári munkás, unitárius |
B.I. |
6. Bódi Paci Jánosné, Bódi Irma,
sz.1928, háztartásbeli , unitárius |
B.P.J.-né |
7. Ilyés Ferenc, sz.1928,
földműves, ny. gyári munkás, unitárius |
I.F. |
8. Ilyés Ferencné, Kiss Ilona, sz.
1931, háztartásbeli, unitárius |
I.F.-né |
9. Kiss István, sz.1919,
földműves, ny. brigádos, unitárius |
K.I. |
10.Kiss Istvánné, Kiss Katalin,
sz.1922, háztartásbeli, unitárius |
K.I.-né |
11.Molnár Attila, sz.1976,
középiskolás tanuló, unitárius |
M.A. |
12.Molnár István, sz.1976,
szakiskolás tanuló, unitárius, unitárius |
M.I. |
13. Molnár Istvánné, Solymosi
Piroska, sz.1947, háztartásbeli, unitárius |
M.M.-né |
14. Molnár Miklós id., sz.1923,
földműves, unitárius |
M.M.id. |
15.Molnár Miklós, ifj. , sz.1974,
kántor-tanitó |
M.M.ifj. |
16.Séra Gábor, sz.1930, földműves,
református |
S.G. |
17.Séra Gáborné, sz. Molnár
Katalin, háztartásbeli, református |
S.G.-né |
18. Szilágyi Sándor, sz.1929,
géplakatos, református |
Sz.S. |
19. Szilágyi Sándorné, Bódi Irma,
sz. 1929, háztartásbeli, református |
Sz.S.-né |
Jegyzet:
1. Kósa László: Küküllő mente.
In.Magyar Néprajzi Lexikon. Bp.1980.3.367 o.
2. Györffy György: Az Árpádkori Magyarország
történeti földrajza. Bp. 1987, III.551
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunydiak korában. Bp.
1913.V. 874.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek Etimologiai Szótára, Bp. 1988.I.366.
A falu eredetmondáját ld.: “beszéli a világ, hogy mi, magyarok”
Magyar
történeti mondák. Szerk. Langraff Ildikó.Bp. 1998. 243-255
In. Vallási néprajz. 7. Debrecen.1944,
161-170 o.
-A dolgozat 4-ik oldalán a „Dicséret,
dicsősüg” kezdetű, a M.Ka 165 o
-A dolgozat 5-ik oldalán a „Dicsérjük az égnek” a M.Ka. 163-164 o
-A dolgozat 10-ik oldalán levőnek rövid
változata.
Megjelent: "Kútfő"- II. évfolyam, 2. számában, Kis magyar néprajz
diákoknak. A csikszeredai Székely Károly Iskolaközpont - Alapitvány és a
Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata, megjelenik félévenként.
Az anyagokat gyűjtötték:
1992-ben: Molnár Mária, magyartanárnő,
szül.1954, Désfalva, 270. sz.
Gyüjtés helye és ideje:
Désfalva, 1992, febr.10
1996-ban:
Ifj. Molnár Miklós, kántor-tanitó,
szül.1974, Désfalva
Gyüjtés helye és ideje:
Désfalva, 1996, január 3.
Adorjáni Rudolf Károly, ny. unitárius
lelkész, szül 1922, Dicsőszentmárton,
Avram Iancu u., 20.sz.
Gyüjtés helye és ideje: Désfalva, 1996,
március 10