A désfalvi magyarok, karácsony – újév ünnepkori szokásai

 

 

 

            Désfalva, Maros megyében, a Balázsfalva – Parajd közötti vasút mellett, Dicsőszentmártontól, mintegy 15 km-re, a Kis-Küküllő balpartlán fekszik. Ama nmagyarok lakta 40 falu egyike, melyet a néprajzi irodalom, a Kükülllöi tájegységben „Vizmellék”-en ismer.[1]

            A falu neve „Dés” személynévből származik. Első irásbeli emlitése : 1276-ból való.[2]

            Az 1992 évi népszámlálás 1366 lelket tartott nyilván. Ebből: magyar-773, cigány – 457,  román-136. A magyarok közül 386-on unitáriusok, 386-en reformátusok. Úgy a románok, mind a cigányok  csak egy kis része görögkeleti, nagyobb része Jehova tanúja lett.[3] 

            Az unitárius egyházközség eredete a reformáció korára nyúlik vissza. A reformátusoknak a XX-ik század elején még csak lévitájuk volt. Önálló egyházközséggé, csak a második világháború után szerveződtek.A románokról,  1721-ből van értésülésünk [4]. Az unitárius egyházközség - a Küküllői Egyházkörhöz, a református – a Küküllői Egyházmegyéhez tartozik.

            Társadalmilag, 1948 előtt.: közép és kisnemesek, jobbágyok, zsellérek voltak. Utánna: földbirtokosok, uradalmi cselédek, részesmővelők voltak. Régebb, az uradalom telkeit szalmatetős, jobbágyházak vették körül. A templomban a a földesúr padja előtt, volt jobbágyának, illetve cselédjének volt az űlőhelye. [5]

            Ma már világosablakú, cserépfedelű, szép házakban laknak a désfalviak. A kollektivgazdaság megalakulása után, a férfiak nagy része két éltű lett, olyan értelemben hogy a  dicsőszentmártoni gyárakban munkásként dolgoztak és  szabadidejükben, asszonyaiknak segitettek a kollektiv munkájában – ma, nyugdijasként, visszakapott földjeiken gazdálkodnak. Az ingázás nem üritette ki a falut, habár a fiatal házasok közül néhányan el is távoztak, azért életképes maradt.

 

            Désfalván, a legtöbb régiszokást, a karácsony-újévi ünnepkor őrizte meg.Egyesek már csak emlékezetben, mások gyakorlatban élnek. Közöttük vannak arhaikusak és átalakulásban levők, valamint újabb szokások is.

 

            II. Karácsony.

 

            Bálint Sándor megállapitása, Désfalvára is érvényes. ”A karácsony, Jézus születésének emléknapja. A család és gyermekség, az otthon és a szülőföld ünnepe.[6]

  1. Előkészület.

            Karácsonyt megelőzőleg, a református templémban, adventi koszorú volt. Ezt a koszorút, fenyőágból fonták és négy gyertyát tettek a tetejére. Karácsony előtt, négy héttel, a kosszorút bevitték a templomba.

            Advent első vasárnapján meggyújtották az első gyertyát, advent második vasárnapján -a második gyertyát, advent harnadik vasárnapján a harnadikat, negyedik vasárnapján a negyedik gyertyát.” (M.I.M.) Ezt a szokást csak az 1990-es években kezdték gyakorolni. Az unitáriusoknál még nem jött szokásba. Advent utolsó vasárnapján, szintén mindkét magyar templomban, a lelkész kihirdeti az ünnepet és az Úrvacsora osztást. Az eseményt méltó felkészülés előzi meg:

            a) Belső, lelkifelkészülés: célja - méltóvá lenni az Úrvacsorához, őrizkedni mind attól, ami beszennyezi a lelket és az Úrvacsora lényegét elhomályositja.

Időpontja: az ünnepet megelezőző nagyhét.

            Désfalván, mindkét felekezet tagjai – hitük külömbőzésége ellenére, egyforma szemlélettel készülnek az elsőnapi Úrvacsora  vételre, ami az ünnep kiemelkedő, központi eseménye, melynek paralitigus mozzanatai is vannak. Az Unitárius Káté tanitása szerint, „A bűnősök is élhetnek Úrvacsorával, mert ez megjobbulásukat elősegitheti.” [7] Mégis a désfalvi uitáriusok, a reformátusokkal együtt, őrizkednek nagyhéten, a káromkodástól, civakodástól, veszekedéstől. Aki nagyhéten ilyenben vétkezik, az nem vesz Úrvacsorát. Egyfelől – lelkiismerete nem engedi, másfelől az ébervélemény tiltja. „ A megesett, parázna nőszemélyek nem szabad Úrvacsorát venni.”

            Egyházfi voltam a reformátursoknál. Egy alkalommal, a kurátor[8]  észrevette hogy egy nőszemély kiállott az Úrasztalához, odasúgta nekem: „Vezesd ki!”  Hallgatnom kellett a szavára. Kézen fogtam a nőt és kivezettem a templomból.  A “szentjegyekből”, a szökött házasok sem vehettek.[9] Ezek, először, eklézsiát  kell kövessenek, csak azután járulhatnak az Úrvacsorához. Ezt a reformátusok szigorúan, az unitáriusok enyhébben alkalmazzák.” (S.G.) Az utóbbiaknál az eklézsiakövetést pénzzel váltották meg.[10]

             A lelki felkészülést elősegiti a nagyhéti bűnbánó istentisztelet. A nagyhéten, mindkét templomban - reggel és délutáni naplemente előtt, harangoznak és bűnbánó istentiszteletet tartanak. A második világháború előtt, többen, ma a templomhoz közel lakó öregasszonyok vesznek részt azon.

            b) A külső felkészülés célja: a házat és tájékát rendbehozni. A család tagjait tisztaruhával, étellel, itallal ellátni. A teendők nagy része az asszonyokra hárult. A nagytakaritást, az ünnepre való mosást, sütést, főzést, ők végzik el. A férfiak, a jószág körül tevékenykednek. Megtisztitják az állatokat, előkészitik a takarmányt hogy az ünnepen kevesebb külső dolguk legyen. 1950 előtt, fát vágtak,az ünnepre tüzelő anyagot készitettek. A földgáz bevezetése ettől mentesitette őket. Mind asszonyok, mind férfiak, ünnep szombatján igyekeznek munkájukat a délutáni istentisztelet – vecsernye- idejére befejezni. Ekkor indulnak a kántálók. Őket rendbetett házzal illik fogadni és a család együttlétében várni. Ez alól csak a család legénytagjai kivételek, akik a kántálásban részt vesznek.

 

  1. Kántálás

            Désfalván is csoportosan, házról-házra járva elismételt éneklés és köszöntés. Általa Jézus születését idézik fel. A köszöntők ünnepi jókivánságokat fejeznek ki.[11]

            Ideje: ünnep szombatja este és éjjel, elsőnapja délután és este, valamint ó – esztendő estéje és éjszakája.

            A kántálás, Désfalván, emberemlékezet óta szokásban van. „ Édesapámtó’ hallottam, hogy az ő legénykorában is jártak kántálni. Ő a a nagyapjátó’ hallott erről.” ( B.I.) Az unitárius egyházközség Aranykönyvében a kántálásról irásbeli feljegyzés is van. [12]

            A kántálást, kortól függően, a férfi nemen levők több csoportban végezték.

  • Kicsik csoportjában: felekezeti külömbség nélkül, a nagyobb iskolásfiúk vettek részt. Ez a csoport csak 1940-ig kántált.
  • Legények csoportjában: konfirmációtól – katonaköteles korig, felekezet külömbség nélkül, minden ifjú részt vett.
  • Református házasemberek csoportja: az 1930-as évektől, a  háborús éveket leszámitva, rendszeresen kántál.
  • Az unitárius házasemberek kántálására: amint láttuk, már a XIX –ik században is van utalás. A háborús évek kivételével, 1928 óta, ezt az Aranykönyvből rendszeresen lehet követni.[13] A kicsik és a legények csoportja, az összegyült pénzajándékot az ünnepi tánc kiadásaira forditották. Ma a református és unitárius emberek, egyháziak javára kántálnak.
  • A kántálás megszervezése és lefolyása:

      A kicsik csoportjában, a nagyobb fiúk élelmesebb társaik közü,l karácsony előtt két kezest és beköszöntőt választottak. A kezesek házanként felirták az adott pénzösszeget, megfogadták a muzsikusokat. A beköszöntők mondták a verses jókivánságokat, amiket a nagy legényektől hallottak és tanultak.

      A gyermekcsoportban együtt voltak az unitárius és református iskolások. Nem volt kiválasztás, csak az emberek között. Maguk állitották össze a csoportot, osztották ki a szerepeket. Tanitó, vagy más felnőtt, a szervezésben nem vett részt.

      „Ünnepszombatján délután, még a nagylegények előtt – nehogy a két csoport összeütközzön – elinduktunk kántálni. Először az urakhoz mentünk, ott elénekeltük: Krisztus úrunk áldott születésén” [14] c. éneket. Itt a nagy köszöntőt mantuk:

 

      Dicsőret, dicsőség, felséges Istenünk,

      És tiszta szivből zengedez kis seregünk,

      Hogy az esztendőnek múlandó felében

      Élünk és nem vagyunk a sirnak kebelében.

Nagy hálaadásal, Istenünk dicsérünk,

Hogy e szent ünnepet megengedted érnünk,

Hirdetek újságot és mondok olyan hirt,

Hogy eljött a Messiás, kiről Essiás irt.

És láttátok az égen a feltetszett fényes jelt,

Hogy az pásztorokat és bölcseket vezérel.

Mert mi azt megláttuk és hamar felkeltünk,

Hogy azt kijelentsük és arról énekeljünk.

Csillag volt az égen, mint vezér szövéten,

És nagy örömet hirdetett az emberiségnek.

Mert ma éjjel született a világra egy szűztől,

Ki megváltott minket a pokolbeli tűztől.

S , azt,  ki adatott a világnak tükörül,

Nem szemlélhessük itt mellettünk körül.

Máris gyönge szép szülötte a kis Jézus,

És jászolba helyezte a mennyei jusst.

Örvend a mennyei trónus,

Hogy eljött e világra a jeles patrius.

Örvendjünk mi is, többé ne búsuljunk,

A született Krisztusnak térdet, fejet hajtsunk.

Aki megadta érnünk születése napját,

Adjon hálát mindenki, és vegye le kalapját.

Senki e házban szükséget ne érjen,

Kert, hegy, völgy és mező adjon elégséget!

Szivemből kivánom!

 

A parasztházakná’  más vót. Itt a Profétákat énekeltük,[15] s a kicsi köszöntőt mantuk:

Dicsérjük az égnek felséges Úrát,

Aki megadta érnünk e jeles éjszakát.

Áldjuk, magasztaljuk a szentséges nevét,

Hogy megadta érnünk Jézus születését.

Megszületett Jézus, az igaz Messiás,

Ki által lészen a bűntől megváltás.

Felséges nagy Isten, dicsér szentháromság,

Szálljon reánk a mennyei vidámság.

Távozzék el tőlünk minden szomorúság,

Költözzék szivünkbe mennyei vidámság.

És e háznak minden jeles tagja,

Virradjon szép és boldog karácsonyra,

Szivemből kivánom!

 

            Akko’ mika’ e’ végezték, leszámoltak. Na, ennyi pénzünk van. Mennyünk a cigányokhoz s fogadjuk meg. Elébb megszerezték a pénzt, s ezután fogadták a muzsikást. A megmaradt pénzt egymás közt elosztották.” ( A.Á.-né).

            A háború utáni években s ma is a gyermekek 2-3, 4-6-on társulnak s együtt indulnak el. Szomszéd, rokon, jó ismerős házaknál az ajtóban, karácsonyfa ünnepélyre tanult verseket mondanak. A háziak süteménnyel, pénzzel ajándékozzák meg őket.

 A begyűlt adományt egymás között elosztják.

            A legények, az 1930-as években, karácsony előtt két héttel, a fonóházban vagy a táncházban, majd később, amikor az már elkészült, az unitárius kultúrteremben összegyültek. Tisztségviselőket választottak:

  • két kezest: kötelességük a muzsikusok megfogadása, a pénz összegyűjtése volt. A kántálást levezették, annak rendjére vigyáztak -a legények az úton ne maradjanak el, ahova behivják őket és borral megkinálják, a kelleténél többet ne igyanak. Az ő tisztük volt a karácsonyi és szilveszteri valamint az újévi tánc levezetése.
  • előénekest is választottak, ki az éneket megkezdje és levezesse.
  • béköszöntőket  jelöltek ki, akik a házaknál az ünnepi köszöntőket elmondják.

Ezeken az összejöveteleken a karácsonyi énekeket és a köszöntőket estéről – estére elpróbálták.

      „Karácsony szombatján, vecsernye után, a fonóházba, vaj a kultúrba összegyűltünk. Az énekeket ecce’- kécce’ elfújtuk s elindultunk kantálni. Leghamarább az urakat kellett elkantáljuk. Me’ az urakná’ az egész legénység ott kellett legyen. Leghamarább a papokná’ vótunk. Úgy aztán Gyula úr, Járai, Pataki, Szekretár úr, Béláné, Mikházi úr, akik akko’ vótak az urak. – Akko’ két felé váltunk. Egyik fele ment az egyik utcába, másik fele a másik utcába. Bémentünk az udvarra. Megálltunk az ablakná’. Onnét bészóltunk: Megengedik, hogy megtiszteljük egy karácsonyi énekkel?. Ha azt manták: igen - akko’ elkeztük az éneket. Az urakná’ a Krisztus Úrunk-at énekeltük. Akko’ vót az a nagy béköszöntő, me’ az úrak három annyi pénzt attak mint a parasztok:

 

      Mint hajdankor a betlehemi mezőben

Az angyalok s igy énekeltek:

Dicsőség a magasságban Istennek,

Békesség légyen e földön az embereknek,

És jóakarat mindenféle népnek és nemzetségnek.

Noha hegyeken, halmokon levő olaj és citrusfáknak levelei

Mind egybe hullanak,

De mégis e háznak rózsáit és annak vitorláit

Halálnak mérgétől és keserűségétől megőrizte, oltalmazta

És e szent éjszakára eljutatta!

Úgy mint Krisztus Úrunknak szent születése éjszakájára

Ha Istennek úgy tetszik, virassza

Fel kegyelmüket a holnapi  napra,

Úgy mint karácsony elsőnapjára,

Virassza fel másod és harmadnapjára.

Ezeket engedje eltölteni lelkük örömére,

Isten nevének dicséretére és dicsőségére.

Ha Isten előtt kedves az önök élete,

Léptesse át az ó-esztendőből az újba,

Abban áldja meg újabb és újabb áldásaival.

Áldja meg az Isten határainkat sűrű kalangyákkal,

Legelőhelyeinket kövér fűszálakkal,

Szőlőtermő helyeinket jó borforrásokkal.

Határainkon levő kalangyák oly sűrűk legyenek,

Hogy hasonlitsanak az édenben levő olaj

És citrusfák sűrű leveleihez,

Miként ezeknek tövét szép zöld

Pázsit és fűszál nőtte be,

Oly szép zöld pázsit és kövér fűszál

Nőjje be legelőhelyeinket a kedves barmok számára.

Szőlőtermő helyeinket hasonlithassuk

Az édenben levő csatornához,

Melyek a világkezdetétől, a viilágvégéig folynak,

És még ezeken kivül sok ezer jókat kiván

A mi kicsi dalcsoportunk

A bekövetkező évben, tisztelt gazd’ uramnak!.

 

A paraszokná’,   a Proféták – at énekeltük s a kicsi béköszöntőt mantuk:

 

Lassan elérkeztünk esztendőnk végére,

Földi életünk egyik állomáshelyére,

Áldjuk a jó Istent, hogy megsegitett,

Védett szenvedésben minket,

Megvédte a határunk, családunk,

Mindezeket csak Ő neki köszönjük.

Ha gyász jött mi reánk, szenvedés,fájdalom,

Mindig megvigasztalt, mert ő volt az oltalom.

Most, hogy karácsony, újév közeleg sietve,

Istenünkhöz száll imánk, dalunk egekbe.

Kérjük teremtőnket hogy ne hagyjon el minket,

Óvjon meg a bajtól s adjon békességet.

Derüljön e házra fény s boldogság,

Ezért szól énekünk mint egy imádság.

Ezt kivánják ezen dalos testvérek:

Szálljon e világra tartós béke!

Boldog karácsonyi ünnepeket kivánok örök emlékükre!

 

            Akko’ a kezes belépett. A háziak borral kaláccsal kinálták meg. Pénzzel ajándékozták meg a kántálókat. Az összeget a kezes egy füzetbe irta. Vót olyan lányos ház, hová az egész legénysereget behivták, őket és megkinálták.

            A kántáló legények után a muzsikus cigányok jártak köszönteni. A muzsikusokat egy-két “lepényhordó” legény kisérte. A cigányok részére adott lepényeket gyűjtötték össze.

            Mika’ mind a két csoport végzett, visszamnetünk a kultúrba. Elszámoltuk a pénzt, s megittuk az áldomást. Eleinte Mikházi úrtó” kaptunk ‘jándékba két vider bort, s azt ittuk meg. Később, pénzzel vettük. Bejöttek a cigányok is, a lepényhordó legényekkel. Muzsikaszó mellett eg kevés ideig énekeltünk, 1-2 óráig. Aztán hazamentünk, hogy másnap tudjunk templomba menni. “ (A.M).

            Ilyen volt a kántálás 1940 előtt.

            A folyamatos, rendes kántálás időközökben akadályokba ütközött. Kitört a második világháború. “Erdély átadatott. A fiatalság egy része e’ ment Magyarországra. Egy része itt maradt, de sokan közülük katonának mentek. Akko’ még féltünk is. A csendőrség nem igen engedte meg hogy kántáljunk. Má’ nem vót az a békesség, mint azelőtt.” (A.M.)

            A háború után, a rend helyre állásával, a kántálás újraindult. A legények 1945 – 1975-ig rendszeresen kántáltak, kisebb változásokkal. A társadalmi sorrend már szükült. Az úrak sorába a papok, a “szekretár”[16] és a háború után idetelepedett körorvos tartoztak. A földbirtokosokat az osztályharc a sorrendből kiemelte. A már ismertetett, hagyományos köszöntőt mondották, de mindeniknél egyformát. Ebben az időben hangzott el az alábbi köszöntő is, melynek eredetét adatközlője szintén a hagyományra vezeti vissza:

 

“Megzendült az ének, ember, gyermek ajkán,

Az Úr Jézus születése napján.

Öröme a népnek, öröme a földnek.

Örömünnepe az egész emberiségnek,

A várva várt Jézus immár megszületett,

Jézus a Messiás, Ő már megérkezett.

Krisztus az árváknak  igazi szolgája,

Bánatos szivek igaz megváltója.

S, akik a bűnbánat poharát meritik,

Adjon az Isten boldog jövőt nekik!

Ezt kivánják szivből és lélekből

A kántáló legények.”

                                                            (Sz.S.)

           

            A kántálás végeztével, a két csoport a kocsma előtt találkozott.Az áldomást – vett borból- most is megitták, de muzsikás cigány nélkül. Azok már nem jártak köszönteni.

            1975 után, a kollektivizálás és az ifjak városra való ingázása ezt a rendet megbontotta, de a legfőbb ok: “Nem is volt, aki vezesse az ifjúságot.” (M.M.id.)       Ezután már csoportosan csak akkor kántáltak, amikor bált tudtak rendezni. Azért  a kántálás szokása nem maradt ki. Négy –öt legény összeállott és a szomszéd, rokon, ismerős leányokat megkántálták. A kántáló énekek és köszöntők tára, ezekben az években még újabbal is gyarapodott. A református lakosságú Medvés falúból, a désfalvi unitárius családba férjhez jött Molnár Piroska, gyermekeit megtanitotta azokra a kántáló énekekre és köszöntőkre, melyeket a szülőfalujában gyakoroltak. Felserdült fiai, 1992-ben ilyenekkel kántáltak:

“Betlehemnek városában,                               Három király jött utánuk

Karácsonykor, éjféltájban,                              Köszöntötték Szűz Máriát.

Fiú Isten ember lett,                                        Ajándékot adtak rá,

Mint kisgyermek született.                              Aranyos, szép ruhát.

 

Őt nevezték Jézuskának,                               Jézus növekedett,

És az anyját Máriának,                                    Napról – napra kedveskedett.

Kis polyába tartották,                                      Betegeket gyógyitott,

Befektették jászolyba.                                     Halottakat támasztott.

 

Az angyalok fent az égben,                             Mégis őt sokan nem szerették,

Mennyei szép fényességben,                         A rossz emberek üldözték.

Zengetik az éneket                                          Még egy éjjel el is fogták,

Kis Jézushoz sietnek.                                     Két szuronyok közt tartották.

 

Pásztorok a falu mellett,                                 Ostorozták, korbácsolták,

Bárányokat legeltettek.                                    Tövisfával koszorúzták.

Hallgatják az éneket,                                       Náddal verték szent fejét,

Kis Jézushoz sietnek.                                     Véres orcáját leköpték.

 

Elitélték kinhalálra,

Feszitették keresztfára.

Levették a kersztfáról,

Sirt csináltak kősziklából.

Testét odahelyezték,

Kis katonák őrizték.”

                                                (Magno felvétel)

 

            Piroska fiai ezt is énekelték:

“Nagy karácsony éjszakáján,                                      Jézus ágyán nincsen paplan,

Jézus születése napján,                                             Megfázik a kis ártatlan,

Ma örvendezzünk és vigadjunk,                                  A szemei könnyedeznek,

Ma született kis Jézusunk.                                          A könnyei esedeznek.

Feljött már a hajnalcsillag,

Keljenek fel, kik alusznak,

Vidám szellők lengedeznek,

Az angyalok énekelnek.”

                                                            (Magno felvétel)

 

A fiúk, édesanyjuktól, beköszöntőverset is tanultak:

“Nagy hálaadás mondással

Jöttek meg a pásztorok

A betlehemi mezőről

És igy énekeltek:

Dicséret, dicsőség fent a magas égbe

Jóakarat mindenféle néphez és nemzetiséghez !

 

E szent jel, Krisztus Úrunk születése

Virasszon fel első napjára,

Másod napja, István napja,

Harmadnapra, János napjára.

Ha Istennek úgy fog tetszeni

Vezessen át az ó-esztendőből az újba,

Áldja meg határainkat,

Sűrű kalangyákkal,

Mezeinket kövér fűszálakkal.

Ezt kivánom kedves gazduramnak,

És kedves gazdasszonyomnak. !”

 

            A fennebbi, Molnár Piroska fiainak énekeit és köszöntőjét, Molnár Mária -1992-es gyűjtéséből ismerjük.

            1992 – 1995 között megint pangás állott be.

            1995-ben újból felújult a hagyományos szokás. Ifj. Molnár Miklós, kántorképzőt végzett fiatalember, vezette a legénysereget. Az ő gyűjtéséből ismerjük az akkori szokást: úgyan úgy zajlott le, mint az 1930-as és 1945-75 –ös években. Most is két csoportot alakitottak. Egy – egy csoportban 15-20-an vettek részt: gyári munkás fiatalok, szakiskolások, diákok, mindannyian désfalviak. Úgyan úgy mint régebben, tisztviselőket választottak. A sorrend is az volt, mint 1945-75– ben. Az énekek is a régiek. Az eddig ismertetett köszőntőket mondották. Azokból választottak a versmondó legények. Mindegyik mást – mást mondott. A házi gazda most az egész csoportot behivja, borral, pálinkával, kaláccsal, aprósüteménnyel kinálják meg őket. Pénzt ajándékoznak, amivel most már nem cigánymuzsikusokat, hanem modern tánczenekart fogadnak.

            A kántálási próbát, most már a községi Kultúrotthonban tartották. A két csoport, a falu közepén, a “Kereszt”-nél találkozott. Az áldomást most is megitták, vett borból. Cigánymuzsikus most sem járt köszönteni. Lepényszedés sem volt. Az áldomástól megmaradt pénzzel elszámoltak. Kb. 2 óráig együtt voltak, majd hazamentek lefeküdni, másnap templomba mentek.

 

 

            3)  Angyalvárás, ajándékozás, karácsonyfa:

            Kántálás alatt, a családokban megtörtént az “angyaljárás”, karácsonyfa állitás, ajándékozás.

            Az angyaljárás régebben szilveszteréjjeli szokás volt. A karácsonyfa elterjedésével tevődött át ünnep szombatjára. Először az “urak”-nál, majd a templomban ragyogott fel. Innen terjedt el a falusi otthonokba.

            A karácsonyfa, a désfalviaknál, több változatban, hosszú útat tett meg. “Akko’ is járt az angyal, miko” mi gyermekek vótunk, de nem úgy mint mast. Csak almát, egy-egy diót, egy-egy szem kackacukrat tett a cipőnkbe. Vót a határon olyan tövis, úgy manták neki hogy szamártövis, azaz bojtorján. Annak vót kerek bogyója. Azt levágtuk s szúrtunk minden ágába diót. Felakasztottuk a gerendára és az volt a karácsonyfa. A mi fiúnknak vettünk már karácsonyfát: gyertyát, csillagszórót tettünk rá.” (A.Á-né)

            “Karácsony szombatján éjjel bétettek ada a cipőnkbe. Miko’ keltünk fel, kaptunk benne egy-egy diót. Úgy örvendtünk annak a diónak. Nem mint más – hogy csokoládé, cukar, rágógumi s még nem is tetcik.” (A.Á.)

            “Karácsonyba’ hazatt az angyal egy kicsi karácsonyfát, ott né, egy kicsi cukarkát. Má’ akko’ az angyal hozta. De mast má’ nem az angyal hozza. Tudják má’ azt azok a nagyabb gyermekek. De mük nagyak vótunk má’  s mind az angyalt vártuk.” (B.P.J.-né)

 “Már amiko’ én alyan gyermek vótam, nálam kicsit jobb vót. Édesapám járt a gyárba. Akkor már lehetett kapni szaloncukrot, csokoládét. A mi gyermekeinknek már több mindenféle vót, mint nekünk. Karácsonyfájuk, a földtől a planfonig ért. Rajta nem gyertya hanem ilyen újmódi lámpa égett. Ajándékot is sokfélét kaptak: játékot, ruhaneműt, narancsot, banánt, puskát.” (ifj. A.Á.-né)

            “Miko’ nagyobbak lettünk s iskolába jártunk, már tudtuk a karácsonyfát. A férfiak elmentek ki a szőlőbe s onnan hoztak egy – egy fenyőágat. Ünnep szombatján délután, elküldöttek, minket gyermekeket, szánkázni hogy ne legyünk lábalatt. Mire bejöttünk, a fenyőág az asztalon feldiszitve állott: alma, dió, szaloncukor volt rátéve. Gyertya égett rajta. Ajándék is volt alatta: egy- egy harisnya, zsebkendő vaj egy fejkendő a fejünkre. Az én gyermekeim már rendes karácsonyfát kaptak. Már nem viaszgyertya égett rajta, hanem olyan amelyik villagatt. Me’ az édesapjuk járt a gyárba. Csak hozta haza, má’ villany vót a házba s egy kicsi drótta’ adavezette, s villagatt. Az én gyermekeim kaptak kicsi játéklovakat, biciklit, motorokat. Az unokámnak – jaj, Tiszteletes Úr, annak hozott az angyal elég mindent ! Az ő karácsonyfája nem csak villag hanem énekel is. Hozott egy gépet is, amelyik számol, egy másikat, amelyik szintén énekelt.” (özv. Sz. S.-né)

 

            4. Ünnep elsőnapja:

            a) Úrvacsoravétel: előtte semmit vagy nagyon keveset reggeliznek. „Igy szokás, valamit falunk hoogy a gyomrunk ne háborogjon.” (I.F.-né)

            Az első harangszóra a család konfirmált tagjai öltözködni, készülődni kezdenek. A férfiak, legények, városról vásárolt zakóban és hosszú, vasalt nadrágban, nagykabátban, az asszonyok idősebbje - blúzban és ráncolt szoknyában, boltból vásárolt nagykabátban, de még fejkendővel, a fiatalabb asszonyok teljesen városi, polgári öltözetben, nagy kabátban, kalappal mennek a templomba. Az egykori népviselet, a kollektivizálás után kimaradt.

            A második harangszóra elindulnak otthonról. A templomhoz érve, az unitáriusok a cinteremben, a reformátusok a harangláb előtt, csoportba gyülekezve beszélgetnek.

            A harmadik harangszóra, mikor az orgona megszólal, kor szerint egymást követve, belépnek a templomba s családi padjaikba ülnek: az édesapa a férfiak, az édesanya az asszonyok padjába. A legények az orgonával szemben levő karban, a leányok az asszonyok hátsó padjában helyezkednek el. A jobb énekes férfiak és legények közül néhányan az orgona mellé állnak hogy segitsenek a kántornak az éneket vezetni. A padjukba lépéskor, a férfiak kissé meghajolnak, kalapjukba nézve, csendesen imádkoznak. Az asszonyok, leányok kezükbe ima vagy énekeskönyvet tartva, szintén csendesen, magukba imádkoznak. „ Én ezt szoktam mondani: Én Istenem, adj egészséget gyermekeimnek, unokáimnak! Ámen. Me’ az egészség a legfontosabb.” (I.F.-né)

            Mindkét felekezetnél a templom közepén áll az Úr asztala, diszes teritőkkel leteritve. Mindkét úrasztalára érvényes Kósa László megállapitása: „Magát az asztal felszerelését (teritők, úrasztali edények, kanna, kelyhek, tányérok), patronusok és nagyon gyakran egyszerű hivek adományozzák.”[17] Az úrvacsorai jegyeket mind az unitáriusok, mind a reformátusok, az elhalt családtagok emlékére vagy jelesebb családi események alkalmával adják.

            Az úrasztalát mindkét helyen a kurátor és az egyházfiak teritik meg, a második és harmadik harangszó között, mielőtt a hivek begyűlnének a templomba.

            A palástos lekészeket, beléptükkor, a hivek felállva köszöntik. A lelkészek fejintéssel üdvözlik hiveiket. Az unitárius lelkész a szószék melletti padjába ül, mig a református egyenesen a szószékra áll.

            A lelkészek liturgikus szolgálata után kezdetét veszi az úrvacsora vétel. A hivek több csoportban veszik körül az úrasztalát -régebben, az első világháború előtt és után, rang és kor szerint, először az „urak”, majd a „parasztok” állottak ki. Ma, csak kor szerint:, először a házasemberek, majd a legények csoportja áll ki. Őket az asszomyok, végül a leányok követik. Az úrvacsora osztásban  a lelkészeknek a kurátorok segitenek. Figyelemmel kisérik, mikor fogy a bor a kelyhekben és a kezükben tartott úrasztali kannából újratöltik. A lekészek jobbról – balra haladva adják a hiveknek a kenyeret és a bort .

            A szertartás végeztével, a templomból kijövet, a hivek a templom előtt csoportokba gyülekeznek és egy idősebb férfi a lelkésznek megköszöni a szolgálatát. Majd a hivek hazamennek.

            A kurátorok és az egyházfiak elszedik az úrasztalát. A teritőket és a klenodiumokat visszaviszik, a megmaradt borral és kenyérrel együtt, a papilakásra. Útóbbiakat elhasználják és boldog ünnepeket kivánnak egymásnak.

            A hivek hazaérkezve, e szavakkal köszöntik az otthon maradottakat: „Adjon Isten részt a könyörgésből.” „Isten hallgassa meg”, hangzik a válasz. Majd, egy a templomban voltak közül, kikeresi a bibliából elhangzott „teksztus”-t (alapigét) és az

            b) Ünnepi asztalhoz ülnek. Elfogyasztják a karácsonyi ebédet. Ilyenkor az egész család együtt van. A távolban élők is hazajönnek hogy az itthoniakkal együtt ünnepeljenek. Húslevest, töltött káposztát, régebb tejfölös lepényt, diós, mákos kalácsot fogyasztottak. Kb. 20 éve, aprósüteményt és még egyes házaknál tortát is esznek. Étel előtt pálinkát, ételközben és után bort isznak.

            c) Református házasemberek kántálása:

            Délután mindkét templomban vecsernye van. “A református pap istentisztelet után a szószékról kihirdeti: “Meghivunk mindenkit, jelenjen meg kántálni.” (Sz.S.)

            Megkezdődik a református emberek kántálása. Megszervezését és lefolyását, Molnár Mária tanárnő 1992-es gyüjtéséből ismerjük.

            Az előkészület, az ünnep előtti héten kezdődik. Esténként, az egyházközség tanácstermében, elpróbálják az énekeket és a köszöntőket. Kántálás előtt néhány nappal presbiteri gyűlést tartanak, melyen kijelölik a tisztviselőket:

 -rendfenntartókat, kik a kántálókat fegyelmezik hogy az úton ne csapjanak zajt s ha behivják valamelyik házhoz, illendően viselkedjenek,

- énekkezdőt, pénzszedőt – erre a legmegbizhatóbb embert választják- egy füzetbe irja az adakozó neve után az adott pézösszeget és vigyáz rá.

            Vecsernyéről kijövet, négy óra tájban indulnak. A református lelkésznél kezdik, az unitáriusnál folytatják. Azután a volt jegyzőnél (szekretár), a doktornál kántálnak. Néhány éve ebbe a kategoriába sorolják a helybeli születésű, unitárius tanárházaspárt is. Ez után, két csoportra oszolva, a falusi házakat keresik fel. Csak református  vagy vegyes felekezetű családokhoz mennek. Egyik csoport jobbról, a másik balról járja be a falut. Ez a csoport is az udvaron, az ablak alatt vagy az ajtó előtt áll meg. Az eddig is emlitett, a többi csoportoknál is gyakorolt, két énekkel vannak felkészülve. A család kivánsága szerint, vagy a “Krisztus Úrunk”-at vagy a “Proféták”-at  éneklik. Legtöbb helyen, az ajtót kitárják hogy a háziak jobban hallják. A beköszöntő házasember elmondja versét:

“Dicséret, dicsőség Istenünk,

Ki megáldottad a saját életünk,

Hogy ezen éjjel egy drága virágszál,

Az emberek közé idvességül beszáll.

 

 Drága virágszál Jézus példázója,

Istennek kegyelmét őszintén lehozta.

Királyok, királyok, kik emlékeztek,

Emberi sorsunkról el nem felejtkeztek.

 

Lelki boldogság hogy annyira szeretett,

Hogy az idvezitőt közénk már leküldte.

Békesség Istenünk békére virrassza e házat,

A holnapi napra e szent karácsonyra.

 

Az újesztendőnek eljövetelére

Áldjuk és szenteljük sok szerencsével.

Mi is ezt kivánjuk szivből és lélekből,

A református kántáló emberek!

                                                                        (Magno felvétel)

            A gazdától függ hogy behivja vagy nem a kántálókat. A behivottakat borral,  kaláccsal,  tésztával kinálják meg. Pénzzel ajándékozzák meg őket. Minden család a maga lelki és anyagi tehetsége szerint ajándékoz. Amolyan nemes versengés alakul ki közöttük, azonos anyagi helyzetben élő családok igyekeznek egymáshoz igazodni és egymást felülmúlni.

            A kántálás bevégeztével, a két csoport a tanácsteremben találkozik. Megszámolják a pénzt és az egyházközség pénztárába helyezik. Régebb, az összegből leszámitottak 10-15 liter bor árát, amire áldomást ittak. 1991-ben úgy határoztak hogy minden presbiter 2-2 liter bort visz a sajátjából, azt közösen elhasználják. Igy a borra forditott összeg az egháznak maradt. A két csoport ban összesen 30-40-en vettek részt.

            d) A karácsonyfa ünnepély: fontos eseménye a karácsony – újévi ünnepkörnek. Hiszen a gyermekek megajándékozása, nem csak a szűkebb családi körben történik,  hanem az egyházközségben, a templomban is.             

            “Ha régebb, az elment Tiszteletes úr, az unitárius, Sándor Gergely, csinált minden évben szerepet karácsonykor a kultúrba’. Eljátszottuk  Jézusnak a születését, jászolla’, angyalokka’, pásztorokka’. Aztán attak csomagot. Ünnep előtt, az asszonyok mentek minden házhoz, ahol ilyen gyermekek vótak. Gyüjtettek, lisztet, tajást, cukrat. Sütettek mindenféle cifraságat: csizmát, csillagat, hódat.” (A.Á.)  “Mind jártunk az iskolába s ott a tiszteletes úr mind tanitott, de inkább a felesége, Sándor Gergelyné. A szinpadra karácsonyfát csináltunk és ott szerepeltünk. Hozta az angyal a csomagokat. Később, a templomba volt a karácsonyfa, ott szavaltunk.” (B.P.J.-né).

            Az egykori gyermekek, a mai nagyszülők, adatközlését az egyházközségi feljegyzések is megerősitik:

            -Sándor Gergely, 1932 évi lelkészi jelentésében olvashatjuk: “A legkedvesebb napunk volt 1932-ben, karácsony első napja, amelynek délutánján zsúfolt templomi gyülekezet előtt tartottuk meg a  karácsonyfa ünnepélyt. Öt iskolás gyermekünk karácsonyi versekkel szerepelt. Kiosztottuk az ajándékokat, a Szathmáry Gyula egyházköri felügyelő gondnok[18] úr által még 1931-ben adományozott 500 (ötszáz) lej felhasználásával. Adománya által lehetővé tette a kedves lélekemelő ünnepély ba mi egyházközségünkben is.”

            -1935-ről igy ir:”…..gyönyörűséggel vettem részt a gyermekek karácsonyfa ünnepélyén a kultúrházunkban, ahol 10 pontban foglalt műsorral ünnepeltük karácsony első napjának délutánját…..A Nőszövetség gyüjtéséből 116 gyermeknek adtunk kedves csomagot ajándékul……Köszönöm a felnőtt egyháztagoknak (a régi gárdának) a közreműködését, akik kérésemre készséggel jöttek segitségemre, hogy egy alkalmi szindarabban bemutassuk a gyermekseregnek Jézus születésének történetét.”

            -1936-ról már ez van feljegyezve: “Dec. 25-én, a megelőző évitől eltekintve,  templomi ünnepély keretében voltunk kénytelenek magtartani karácsonyfa ünnepélyünket, amely azonban igy is sikeres volt. Bár sajnosan nélkülöztük a mindnyájunk által annyira óhajtott alkalmi szindarabok előadását.” [19]

            1936 óta, rendszeresen a templomban tartják az unitáriusok a karácsonyfa ünnepélyt. A templomba karácsonyfát állitanak, rajta gyertyát, csillagszórót gyújtanak, angyalhajjal, fényesgömbbel, aranyozott dióval feldiszitik. Szines papirból készitett láncot tesznek rá. Alatta a gyermekek szavalnak, az alkalomhoz illő énekeket énekelnek. Ajándék csomagot kapnak. Az egykori anyaggyüjtést pénzadomány váltotta fel, amit a szülők adakoztak. A begyült összegből a szükséges édességeket a lelkész a városból vásárolta meg. Sokszor a magáéból is kiegészitette. A csomagból az alma, a dió nem hiányzott.    Az adakozásról, az unitárius egyházközség Aranykönyve is megemlékezett. 1953-ban: “Karácsonyfa ünnepély alkalmával gyermekek (cukorka, keksz, dió, alma) megajándékozására (40 csomag ) Lőrinczi Gergely és felesége adományozott 80 lej értékben.”  1961- ben : karácsonyfa és karácsonyi csomagok költségeire szülők és lelkész adománya: 400 lej.

            1995 óta, karácsony első napját az ifjúság modern zenére járt tánca zárja be. Előtte való években, a falu közvéleménye szigorúan tiltotta úrvacsoraosztás napján a táncmúlatságot.

            e) Karácsony másodnapja:

  • Istvánozás: “Délután, vecsernye után, komák, sógorok, barátok felkeresik

István nevű társaikat. Az ünnepelt családja, borral, kaláccsal, tésztával kinálja meg a vendégeket. Amig élt az öreg Molnár Hápi János – 1990 előtt – megállt az ablak előtt s igy köszöntötte a házigazdát:

Szent karácsony napján,

Isten éltesse István.

Tudom, disznót jót vágtatok,

Kolbászt, májast csináltatok.

Ha abból engem nem részeltek,

Több karácsonyt ne érjetek.

            A család behivta Hápi bá’-t s megkinálta borral, kaláccsal. Eltávozta után, az egybegyültek elpoharazgattak, énekelgettek. Közben ők is felköszöntötték barátjukat:

“Kelj föl István, ne aludjál,                               Ha van édes pálinkátok,

Neved napjára virradtál.                                  István napját megtartsátok.

Itt van István nem aluszik,                               Ha nincs mézes, mézeljetek,

Itt van köztünk múlatozik.                                Sok István napot érjetek,

S minket is részesitsetek!

            Egy kevés ideig még elszórakoztak, majd a vendégek más István barátjukhoz mentek.” ( M.M.ifj.)

  • Ünnepi tánc: idejét, a háború előtt az úrvacsora szabta meg.

1940 előtt, ünnep másodnapján két csoportban zajlott le.

o        Kicsik tánca: „Miko’ lejárt a kántálás, a begyült pénzből megfogadták – Sonkát- a vén cigányt, muzsikálni. Kivették az Eszter nén’ házát. Ott volt a kicsik terme. Másod és harmad napján, valamint újévben is, vecsernyétől – 12 óráig eltartott a kicsik tánca. Jó vót a gyermektánc. Vót olyan gyermek, aki nem tudott táncolni, ott megtanult. Jött ez a kommunizmus, aztán elromlott.” (A.Á.-né) A kicsik táncába, a nagyok nem mehettek, nem hatták a gyermekek. Még vaj egy szülő bé-bé botlott hogy lássák hogyan táncolnak.” (B.P.J.)

o        Nagyok tánca: a kezesek, már karácsony előtt megfogadták a muzsikusokat. Karácsony másod, -harmadnapján, ó-esztendő estéjén, új esztendő délutánján volt a tánc: a háború előtt a fonó, vagy a kifogadott házban, később az unitárius kultúrteremben. A háború után, mikor felépült,a községi Kultúrotthonban. Ebéd után azonnal megkezdődött. Vecsernyei harangszóra félbemaradt. Ekkor minden ifjú templomba ment. Utánna folytatták, éjjel 1-2 óráig. A táncba mindenki elmehetett, aki kántáláskor a legényeknek pénzt ajándékozott. Aki, az ajándékozásból kimaradt, az külön dijat fizetett. A cigányokat a kezesek irányitották. Ők szabályozták meg a táncrendet, melyhez mindenkinek alkalmazkodni kellett. A házas emberek is kaptak egy-egy párt (hajnalozás).

            Amint már emlitettem, a hagyományos táncrendet a modern, könnyű tánc váltotta fel

            1940-44 között, a kicsik tánca kimaradt. A nagyok tánca a háború miatt szünetelt.

            Az ünnepi tánc további sorsa a kántálástól függött:

            -1945-75 között rendszeres volt. A legények kántálással szerzett pénze fedezte a kiadásokat. Ideje, az Úrvacsora vételt figyelmen kivül hagyva, elsőnapjára tevődött át. Az uralkodó rendszer másod és harmad napját munkanappá nyilvánitotta. Ekkor már a legények közül sokan ingáztak városra.     -1975 – 1995 között, csak amikor kántálni tudtak.

            -1995 után, újból rendszeressé vált, de ideje első napján maradt.

  • Ünnep harmad - János napja: Délelőtt, délután rendes istentisztelet.

Vecsernye után, az Istvánokhoz hasonlóan, a férfiak János nevű barátaikat köszöntik. A világháború előtt a tánc e napon is tovább tartott.

 

            III. Ó és újesztendő:

            1. Az ifjak szórakozása:        A régi leányok és legények, a háború előtt, szilveszter délutánján összegyültek a fonóházban.

            „A leányok csináltak bolondságot: ki lesz a szeretejük, kihez mennek jérjhez? Este mentünk a táncba. Szindarabos bálok voltak. Eléadtuk a „Sárga csikó”-t, a „Cigány”-t, a „Piros bugyelláris”-t. Minden szerepet elszerepeltetett velünk Sándor Gergelyné tiszteletes asszony. Éjféko’ , miko’ megkandultak a harangak, a muzsikus letette a vonót és mindenki az unitárius templom elé gyült. Oda ment az egész falu magyarsága. Gyerekek, fiatalok, házasemberek, öregek, legények, leányok, mindenki, aki csak el tudott menni.” (B.P.J.-né), mert az

            2. Unitárius házasemberek kántáló csoportja, ekkor érkezik a templom elé.

            a) előkészület a kántálásra:

            Szilveszter előtt néhány nappal, az unitárius házasemberek , nehány legény is, 40-50-en, összegyülnek a tanácsterembe. Elpróbálják a kántálási énekeket. Két csoportot alakitanak. Mindkét csoport élére, mint a reformátusok karácsonykor, tiszzviselőket választanak.

            Egykoron, az unitárius és református házasemberek, szilveszterkor együtt kántáltak egyháziak javára. Azonban, a begyült ajándék elosztásánál nem tudtak megegyezni. Külön váltak. Az unitáriusok megmaradtak az ó-esztendei kántálás mellett. A reformátusok karácsony elsőnapját választották.

            b) A kántálás lefolyása: Az ó-esztendei vecsernye után a templom elől elindulnak, a reformátusoknál ismertetett sorrendben járnak. Most az unitárius lelkésznél kezdték, a reformátusnál folytatták, majd a doktor és szekretár, majd a tanár házaspár következett, végül a falusi családok. Minden egész unitárius családhoz bekopogtatnak, és a „félbéresekhez” is ( unitárius – református házastársak). „Aki akarja, kinyitja az ajtót, béjünnek s a házban énekelnek:- Isten szállits át békében kezdetűt. Ének után, egyikük elmanta a béköszöntőt:

 

Dicséret, dicsőség és hála,

Száll a szivünkből az egek Úrára.

Aki minket kegyelemben tartott,

És az esztendőnek végére juttatott.

 

Az újesztendőbe vigyen át békével,

Áldását közölje, gazdaggal és szegénnyel.

Ahol szánt az ember gyöngyös vereltékkel,

Áldja meg az Isten, mind a két kezével.

 

Határainkon drága kalász lengjen,

Réteinken édes fű termjen.

Bortermő hegyeinken bő forrás eredjen.

 

Az újesztendőt, eljövetelével áldjuk és

Szenteljük sok szép szerencsével.

Mi is ezt kivánjuk szivből és lélekből

Az unitárius kántáló emberek !

           

            Akko’ az asztal megvót teritve. Egy-egy pohát borral s pánkóval - má’ olyanko’ inkább azt sütettek – megkinálták őket. Pénzt adományoztak a kántálóknak s azok tovább mentek. Igyekeztek 12 óra előtt befejezni. Miko’ mind a két csoport végzett, a tanácsteremben találkoznak. Háromnegyed tizenkettőkor meghúzzák a harangokat háromszor. Eltemetik az ó évet. 12-kor a harang ütőjével 12-őt konditanak. Ekko’ má’ a templom előtt vannak. Elénekelik a kántáló éneket. A toronyból egy legény köszönti az új évet:

Itt állunk az új esztendő piros hajnalánál,

Vajjon együtt leszünk-e még alkonyatnál?

Ebben az évben merre visz életünk útja?

Tövisek, vagy virágok közt, csak Isten tudja.

Ő vezessen igaz úton minden egyes léptet,

Őrizze meg bútól, bajtól ezt a kicsi fészket !

Adjon az Isten mindnyájunknak vig kacagást, csengőt,

Adjon az Isten mindnyájunknak boldog új esztendőt ! “

                                                                                                 (K.I.)

            A toronybeli köszöntő után, a lelkész a templom előtti gyülekezetben elbúcsúztatja az ó-esztendőt és köszönti az újat. A lelkész beszéde után, a gyülekezet elénekli a 213-ik unitárius egyházi éneket:” Erős várunk nékünk az Isten” kezdetűt. Ezt, egy újabb köszöntő követi, melyet már 1967 óta, Ilyés Ferenc presbiter mond el minden esztendőben. Legénykorában, az egykori lelkészétől, Lőrinczy Gergelytől tanulta:

„Régi jó szokása a magyar embernek,

Esztendőt temetni összeseregelnek.

Esztendőt temetni, újat köszönteni.

Múltból a jövőbe bátran tekinteni.

E szokáshoz hiven összesereglettünk

Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.

Búcsút vegyünk, annak örömétől, bánatától,

Eredményeitől és kudarcaitól.

 

Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő,

Áldásban, termésben nem volt szükölködő,

Isten megáldotta verejtékhullásunk,

Ha nem is szinültig, de tele hámbárunk.

 

Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek,

Vidámitó jó bort bőven csepegtettek,

Barátságot kötni, bánatot felejteni,

Sógorság, komaság összejön vigadni.

 

Összejön, de szemét a jövőbe veti:

Vajjon mit tartogat? – folyton azt kérdezi,

Örömet takargat, sikert vagy eredményt,

Vagy pedig kudarcot?

 

Ne felejtsd jó népem, a haladás titka,

Ma is, ezután is, imádság és munka.

Küzdjél és bizva bizzál, szükség az imádság,

Emberé a munka, Istené az áldás!

 

Örömmel köszöntelek az új esztendőben,

Áldás szálljon rátok, gazdagon és bőven.

Mezőn kalász nőjjön, réten fű zöldüljön,

Munkában a nóta vigan csendüljön.

 

Vigan szükölködjünk, ha valamink nincsen,

A beállott új évben, áldjon meg az Isten !

Ez a kivánságunk, ami rég úgy kéne:

Megértést és békét a nép szivébe,

 

 

Hogy keresztény néped megtérjen és éljen,

Sok szenvedés után boldog időt érjen.

Áldjon az Úr Isten ebben az új – évben,

Vig kacagást, csengőt, Adjon az Isten mindnyájunknak

Boldog Új esztendőt ! “

                                                            (I.F. mango felvétel)

 

            Ezután a kántáló emberek visszamennek a tanácstermebe. Elszámolnak a pénzzel. Másfél veder bort vesznek s megisszák az áldomást. A templom előtti gyülekezet többi tagja visszamegy a táncba s tovább szórakozik.

            Azokban az években, amikor nem volt tánc, szilveszter estéjén a legények csoportokként, 7- 8-an, egy - egy leányos házhoz összegyültek, beszélgettek, szórakoztak, rádiót hallgattak, gépzenére táncoltak.

            1970 előtt, az aszonyok siettek  a kútra, mert aki ilyenkor először merit az:

            3. Aranyvizet nyer: „Há’, amiko’ hazajüttünk a templom elől, mindig mertünk friss vizet. Az első viz az új-esztendőben, a drága aranyviz. Ittunk belőle mindnyájan hogy adjon az Isten jó erőt, egészséget, tudjunk dolgozni a nyáron.” (I.F.-né)

            „Harangazás után, új-évbe’, vaj regge’ korán, siettünk hogy nyerjük el az aranyvizet. Nekem a falukútja ott elől van, hamar futattam hogy én merjek elsőnek vizet. Bévittük, azt mantuk igyunk beléle, me’ ez szerencsés viz. Ez a szokás az 1970-es években maradt ki. Az öregek, anyósomék, szilveszter estéjén egy patkót vertek a küszöbre.Azt manták, hogy állandóan lesz pénz a háznál. A patkót farditva verték oda.” (B.P.J.-né)

            4.Egyébb ó és új-esztendei szokások: „Itatásko’ pénzt tettünk a vályúba, hogy a marhák értékesebbek legyenek. Új-esztendő napján nem adtunk semmit ki a háztó’. Az első látogató megjelenti, mlyen kicsi állatok születnek ebben az évben. Ha férfi lép bé először, akko’ berbécsbárányok lesznek, ha asszony, akko’ nyöstények.’ (K.I.-né)

            „Szilveszter éjjelén csináltunk hagyma kalendáriumot. Kiválasztottunk egy jó nagyfej piroshagymát. 12 óra előtt ketté vágtuk, szétszedtük 12 szeletre, ahány hónapja van az esztendőnek. Egy lapitóra tettük. Minden szeletet külön megsóztunk. A sorba tett hagymaszeletek mutatták az esztendő hónapjait. Reggel az volt az első dolog, hogy mindenki megnézte a kalendáriumot. Milyen időjárás várható? Hogyha a só elolvadt, az a hónap esős lesz. Ha só szárazon maradt, abban a hónapban szárazság várható.” (L.J.-né)

            „Újévben nem eszünk majorsághúst, mert elkaparja a szerencsét. Inkább disznóhúst, orrját főznek, mert a disznó előre túrja a szerencsét. Újesztendő és Vizkereszt között nem főzünk „fuszujka” levest, mert megtelünk keléssel.” (M.M.id.)

            5. Csattogtatás:

            „Újesztendő reggelén, a gyermekek, 4-5-ös csoportban ellepik a falu utcáit. Kolomppal csengetnek, ostorral csattogtatnak, nagy zajt csapnak, felkeresik szomszédaikat, rokonaikat, jó ismerőseiket. Bekérezkednek: Megengedik, hogy meg csattagtassuk?”  Az udvaron nagy lármát csapnak, majd bemennek a házba és egy közülük, köszöntőt mond:

Ebben az új évben minden jót kivánok,

Ahova csak lépnek, nőjjenek virágok !

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalos madár zengjen minden rózsabokron.

Minden jó, minden szép legyen mindig bőven,

Szálljon rátok áldás az új esztendőben!

            A háziak a gyermekeket kaláccsal, tésztával kinálják meg, pénzzel ajándékozzák meg.” (M.M.ifj.)

 

            IV. Vizkereszt: ”Előtte néhány nappal, a román kurátor összeirja azokat a magyar családokat, akik a román papot be akarják hivni házszentelni.” (M.M.id.)

            “A magyarok is behivják a román papot vizkeresztkor. Egy üvegbe szentelt vizet kértek, mert az nem szagosodik meg. Isznak belőle. A kútba is öntenek, mert a viz nem férgedesik meg. Az ólakat is befecskendezik vele, hogy az állatok egészségesen maradjanak. A többit elteszik. Később torok, fülfájás ellen használják.” (K.I.-né)

            “Mikor a kicsi fiam meghalt, az uram szivbeteg lett. Behivtam a román papot hogy szentelje meg a házat, mások mondták, hogy ez jót tesz. Utána, minden vizkeresztkor hivás nélkül bejön, elvégzi a házszentelést s hagy a szentelt vizből is.” (S.G.-né).

            “A magyarok akkor hivták be a román papot, mikor új házat épitettek hogy azt szentelje meg.”( I.F.-né)

 

            V. Összefoglalás

            Végig követve a désfalviak karácsony – újévi szokásait, az alábbiakat jegyzem meg:

            1. A gyűjtést, kérdőiv alapján végeztem. A kérdőivet, néhai dr. Molnár István, a székelykeresztúri Múzeum egykori alapitójának segitségével és útbaigazitásával állitottam össze. Kriza Ildikó néprajzkutató is átnézte.

            2. Az adatgyűjtésben, Molnár Mária, désfalvi magyartanárnő (M.Ma) és Molnár Miklós (M.M. ifj.) kántor-tanitó segitett.

            3. Az adatközlők neveinek kezdőbetűit zárójelben tüntettem fel.

            4. A szóbeliek mellett, az unitárius egyházközség irattári adatait is felhasználtam (Aranykönyv, Jegyzőkönyv, Lelkészi jelentés).

            A kántálás, Désfalván is “ünnepélyes, megilletődött hangjával még a régi idők komolyságát idézi.” [20]

o        A csoportok önszerveződéssel alakultak meg: “Kicsik”, “Legények”, “Házasemberek” , református és unitárius csoportja.

o        A kántálás idejét, célját illetően, a csoportok között eltérés van.

-          Az első két csoport az ünnep szombatján délután és este kántál. A pénzadományok összegét az ünnepi tánc kiadásainak fedezésére forditja.

-          A házasemberek református csoportja, karácsony első napján délután és este, mig az unitárius, szilveszter estéjén és éjjelén kántál. Mindkettő, jótékonysági céllal, egyházaik javára. Megemlitem hogy, amig a környék falvaiban az egyházak részére történő kántálás csak a kommunizmus éveiben jött szokásba, addig Désfalván már a háború előtti években is gyakorolták.

-          A csoportok közül, csak a két házasember csoport bizonyult folyamatosnak. A “Kicsik”-é a háború előtt megszünt. A “Legények”-é a háború után, kihagyásokkal történt.

o        A kántálás sorrendje társadalmi jellegű volt:

-          a háború előtt: papok -  jegyző - úrak (földbirtokosok) -  parasztok

-          a háború után: papok – volt jegyző – körorvos – helybeli születésű tanárházaspár – parasztok.

o        A kántálás lefolyása , minden csoportnál azonos - költői szinezetű – volt: énekekkel és verses köszöntőkkel járt. Az énekeket a református énekeskönyvből tanulták. Itt is megemlitem hogy a háború előtt, az unitáriusok voltak többségben. Mégis, a “Kicsik” és a “Legények” csoportjában, hol felekezetkülömbség nélkül vettek részt, református énekeket énekeltek.

            A tájegység nyugati feléből, a messzi Medvésről, idetelepedett családi körből elterjedt régi stilusú karácsonyi ének, a désfalvi folklorba illeszkedett.

            Vándoralkotással, a köszöntőversek esetében is találkozunk. “Egy ily jeles estének”  kezdetű versnek bővebb változatát, először Küküllőszéplakon jegyeztem le, 1971-ben. Az akkor 86 éves Gergely Mihályné - Kerekes Anikó néni szerint, a Székelyföldről indult el. Édesanyja, a közeli Gógánváralján született. Ott hallotta a “Gál uraság”, székelyföldi tiszttartójától. Fiait is megtanitotta rá, kik Széplakon ezzel kántáltak. Hogy, a környék falvaiba milyen úton terjedett el, eddig még nem derült ki. Széplakon és Désfalván kivül, rövidebb változatait  tudják:  Vámosudvarhelyen, Bonyhán, Haranglábon, Szőkefalván. Áldást kivánó, végző formulája, a medvési köszöntőben is meg van. Ősi elemeket vélek benne felfedezni:

            - karácsonyi jókivánságokkal átléptet az Ó-esztendőből az Újba,

            - termésvarázslást idéz,

            -édenkerti analógiával, “citrusfának sűrű leveleit” az onnan “világkezdetétől- világvégéig folyó három csatornát”  emleget.

            A désfalvi karácsony – újévi ünnepkör szokás költészetben gazdag. A köszöntő versek, igaz, nem népi foggantatásúak, de közlőik a hagyományból eredeztetik őket. Az emlitetten kivül, a templom előtt, szilveszter –újév éjjelén elmondottnak , a “Régi, jó szokása a magyar embernek” kezdetű köszöntőnek ismerjük csak eredetét. Azt már erről sem lehet megállapitani hogy Lőrinczi Gergely lelkész, maga volt-e a szerzője vagy könyvből, esetleg kalendáriumból irta-e ki?

o        A “Legények” és “Házasemberek” kántálásának végsőmozzanata volt az “áldomás”. A történelem befolyásolta.

            5. Karácsony elsőnapja. Itt a vallási -néprajz körébe tartozó, paraliturgikus, jelenséggel találkozunk.

o        Az úrvacsoravétel előtti bőjtöt, egyik protenstáns egyház liturgiája sem irja elő,mégis a désfalviak, felekezetkülömbség nélkül, egyáltalán semmit vagy csak nagyon keveset esznek.

o        Arra sincs előirás, ki milyen céllal, kinek emlékére adja az úrvacsorai jegyeket? Kik és hogyan teritsék meg az Úrasztalát? Milyen teritőkkel, edényekkel?

o         Azt, már évszázadokkal ezelőtt megszabta az egyházi törvény hogy a templomban senki sem foglalhat le magának külön helyet. Mindenki oda ül, ahova akar. Désfalván ez a törvény a mai napig nem érvényesült. Hagyományos családi padokba ülnek.

o        Az  úrasztalához való állás sorrendjét sem irja elő egy rendelet sem. A megmaradt kenyérről, borról sincs intézkedés.

            A fenntieknek rendjét mindenütt a gyülekezet alakitotta ki, igy Désfalván is, nemzedékről – nemzedékre öröklődött.

            A gyermekek megajándékozása: nemzedékről – nemzedékre fejlődött. Az eredeti ajándék, az alma és a dió volt. Valamikor a termékenységet jelképezte. Ajándékozása idővel, szokássá egyszerűsödött. A désfalvi déd és nagyapának  gyermekkorában, újesztendő hajnalán angyali kezek dobálták szobájába. Majd, karácsony szombatja este vagy éjjel - karácsonyfára, később templomi csomagba került. Végül, a csokoládé, narancs, banán váltotta fel. Az egykori fejkendő, egyszerű ruhadarab helyére: hintaló, játékautó, igazi bicikli, magnetofon, számitógép került.

            A karácsonyfa elődje a nagyszülőknél, bojtorjánkóró, dióval feldisztitve vagy csak fenyőág volt. A gyermekeknek már égőgyertyás, szikrázó fényszóróskarácsonyfát hozott az angyal. Az unoka villogó, éneklő karácsonyfája a földtől, a mennyezetig ért. A szülők gyári keresete, mindezt lehetővé tette.

            Az egyházi, templomi karácsonyfa ünnepély, felsőbb kezdeményezésre indult - a szülők és gyermekek között népszerűséget nyert. Az egyházközség kultúrtermében kezdődött, ahol még Betlehemest is játszottak. (“Jézus születésének történetét, angyalokkal, pásztorokkal, jászollal’). Hatósági tiltásra, a templomban folytatódott: ott tartják ma is.

            A karácsonyfa elterjedését, a falusiak között, a templomi karácsonyfa ünnepély segitette elő.

            Az ünnepi tánc jó alkalom volt a hagyomány átadására. A kicsik itt gyajkoroloták a nagyoktól ellesett táncmozdulatokat. Később, a hagyományos rendet a modern tánczene a nagyok körében is megbontotta. A harmadnapi táncot áttették elsőnapjára, a régi tilalmat megszegve.

            7. Az Ó és Újévi szokásokból csak az unitárius házasemberek kántálása, a gyermekek csattogtatása, a hagymakalendárium és az újév és a vizkereszt közötti “fuszulykeleves” főzési tilalom maradt meg. Az egészséget biztositó, szerencsét hozó aranyviz meritése, az 1970-es évek közepéig még szokásban volt.

            Az ifjúság szilveszteri és újévi táncmulatságát, a kisebb társas összejövetelek váltották fel.

            8. Vizkereszt: a román pap, magyarház szentelése és szenteltviz hagyása, etnikum közötti kapcsolatra utal. Azonban, arra is példa lehet hogy, az, ami az egyik egyházban liturgikus cselekmény, az,a másik egyház hiveinél paraliturgikus szokássá válik.

 

 

 

 

 

Adatközlők:

1. Antal Áron, sz. 1929, földműves, ny. gyári munkás, unitárius

A.Á.

2. Antal Áronné, Kis Anna, sz.1930, háztartásbeli, unitárius

A.Á.-né, id.

3.ifj. Antal Áronné, unitárius

A.Á.-nő, ifj.

4. Antal Miklós, sz.1919, földműves, ny. gyári munkás, unitárius

A.M.

5. Bódi Imre, sz.1918, földműves, ny. gyári munkás, unitárius

B.I.

6. Bódi Paci Jánosné, Bódi Irma, sz.1928, háztartásbeli , unitárius

B.P.J.-né

7. Ilyés Ferenc, sz.1928, földműves, ny. gyári munkás, unitárius

I.F.

8. Ilyés Ferencné, Kiss Ilona, sz. 1931, háztartásbeli, unitárius

I.F.-né

9. Kiss István, sz.1919, földműves, ny. brigádos, unitárius

K.I.

10.Kiss Istvánné, Kiss Katalin, sz.1922, háztartásbeli, unitárius

K.I.-né

11.Molnár Attila, sz.1976, középiskolás tanuló, unitárius

M.A.

12.Molnár István, sz.1976, szakiskolás tanuló, unitárius, unitárius

M.I.

13. Molnár Istvánné, Solymosi Piroska, sz.1947, háztartásbeli, unitárius

M.M.-né

14. Molnár Miklós id., sz.1923, földműves, unitárius

M.M.id.

15.Molnár Miklós, ifj. , sz.1974, kántor-tanitó

M.M.ifj.

16.Séra Gábor, sz.1930, földműves, református

S.G.

17.Séra Gáborné, sz. Molnár Katalin, háztartásbeli, református

S.G.-né

18. Szilágyi Sándor, sz.1929, géplakatos, református

Sz.S.

19. Szilágyi Sándorné, Bódi Irma, sz. 1929, háztartásbeli, református

Sz.S.-né

 

 

 

 

Jegyzet:

 

1. Kósa László: Küküllő mente. In.Magyar Néprajzi Lexikon. Bp.1980.3.367 o.

2. Györffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. Bp. 1987, III.551

    Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunydiak korában. Bp. 1913.V. 874.

    Kiss Lajos: Földrajzi nevek Etimologiai Szótára, Bp. 1988.I.366.

    A falu eredetmondáját ld.: “beszéli a világ, hogy mi, magyarok” 

                                    Magyar történeti mondák. Szerk. Langraff Ildikó.Bp. 1998. 243-255

  1. Molnár Miklós: Kántopr – tanitói képesitő szakdolgozat. Kézirat, szerző tulajdonában
  2. Simén Domokos: Templomi ülésrend Désfalván, a XVIII-ik század elején.

                              In. Vallási néprajz. 7. Debrecen.1944, 161-170 o.

  1. U.o.
  2. 6.Bálint Sándor: Karácsony, husvét, pünkösd Bp. 1989.15.
  3. Ferencz József: Unitárius Káté – Átdolgozott kiadás. Kolozsvár, 1977. 41-42 o., 128-132 kérdés.
  4. Kurátor: protestáns egyházközségek ügyeinek világi részéről való vezetője. Ld. Kósa László cikkét, Magyar Néprajzi Lexikon, Bp. 3.357
  5. “Szökött házasok” : amikor a leány a szülők akarata ellenére vagy hallgatós tudtával, a legénnyel “megszökött” és törvénytelen házasságban éltek. Ha mégis medesküdtek polgárilag, a falu közvéleménye előtt vadházastársaknak számitottak.
  6.  A  Désfalvi  Unitárius Egyházközség Jegyzőkönyve. 1867-1937. 41.o “Lelkész felolvassa az 1928 febr.1-én tartott esperesi vizsgálószék jegyzőkönyvét, melyet a  presbiterek megtárgyalván, leánylopások megszüntetését a presbiterium a maga részéről is nagyon óhajtja s ezért egyhangulag elhatározza hogy jovőre a törvénytelenül létrejött házasságokra 500, azaz ötszáz lej pénzbirságot ró, melyet kötelesek az illetők az egyházközség pénztárába befizetni.”
  7. Szendrei Janka: Kántálás. In.Magyar Néprajzi Lexikon, Bp. 1980.3.27.
  8. Désfalvi Unitárius Egyház Aranykönyve, melybe a “Désfalvi Unitarius Szentegyház javára tett egyes adományozásik vannak beirva.”
  9. Az Aranykönyvben, 1928-ról találkozunk ilyen bejegyzéssel: “Dec. 31-én, Szilveszter estéjén a hivek énekléssel és újévi köszöntéssel gyüjtöttek. Több évben ilyen bejegyzés van: “ Dec. 31.én felnőtt férfi egyháztagok kántálással és újévi köszöntéssel gyültöttek.”
  10. – 15. Református énekeskönyv.
  1. Lazăr Iustin  segédjegyző szóbeli közlése.
  2.  Kósa László: Úrvacsoraosztás. In. Magyar Néprajzi Lexikon. 1977.1.646.
  3. Az esperessel együtt, az unitárius egyházkör iányitója. Ld. Filep Antal: Egyházkör. In. Magyar Néprajzi Lexikon. 1977.1.646
  4. Sándor Gergely: Lelkészi jelentés a désfalvi unitárius egyházközség 1936 évi tevékenységéről. Kézirat, az egyházközség irattárában. Iktatószám nélkül.
  5. A „Magyar karácsonyok” c. kötetben (M.Ka) a jelzetten kivól a désfalvi kántálási köszöntők és énekek következő változatait találjuk:

      -A dolgozat 4-ik oldalán a „Dicséret, dicsősüg” kezdetű, a M.Ka 165 o

      -A dolgozat 5-ik oldalán  a „Dicsérjük az égnek” a M.Ka. 163-164 o

      -A dolgozat 10-ik oldalán levőnek rövid változata.

   

 

 

 

Megjelent:  "Kútfő"-  II. évfolyam, 2. számában, Kis magyar néprajz diákoknak. A csikszeredai Székely Károly Iskolaközpont - Alapitvány és a Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata, megjelenik félévenként.

 

Az anyagokat gyűjtötték:

1992-ben: Molnár Mária, magyartanárnő, szül.1954, Désfalva, 270. sz.

               Gyüjtés helye és ideje: Désfalva, 1992, febr.10

1996-ban:

         Ifj. Molnár Miklós, kántor-tanitó, szül.1974, Désfalva

                Gyüjtés helye és ideje: Désfalva, 1996, január 3.

          Adorjáni Rudolf Károly, ny. unitárius lelkész, szül 1922, Dicsőszentmárton,

                     Avram Iancu u., 20.sz.

       Gyüjtés helye és ideje: Désfalva, 1996, március 10

 

 



[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]