Ez a világszemlélet a
vallásom alapja
Hiszem, hogy e világ nem a véletlenségek láncolata.
Hiszem, hogy minden valamiért van.
Hiszem, hogy a világnak az a természete,
elrendeltetése, végzete, eltökéltsége, megmásíthatatlan akarata, hogy olyan
személyiségeket alakítson ki, akik nagy valóságossággal egynek tudják, érzik
magukat az egész világgal, s aszerint cselekszenek.
Hiszem, hogy a világcél
megvalósítása sok apró szándék, embernyi akarat kiteljesedésén keresztül
munkálkodik, hogy minden nemzetségnek, minden egyénnek a végtelen lánc egy
szemének kikovácsolása jutott osztályrészül.
Hiszek ebben a
feladatban, az én külön kis célomban. Legelőször is az egyéniségemet, a világot tükröző harmatcseppet akarom tisztává és teljessé
tenni. Nem fojtom el az én sokréteges személyiségem egyik megnyilatkozását sem;
a „testemnek" épen annyira élek, mint a „lelkemnek" - de igyekezem
minden kívánságomat, ösztönömet, rángásomat összhangba hozni az eddigelé
kifejlődött legmagasabb, legértékesebb tulajdonságommal. Ezenkívül
arra törekszem, hogy másokkal, testvéreimmel a közös társaságban, kiépítsem a
szeretet kapcsolatait. békességet mindvégig megőrizni
kívánom, s azokkal, akikkel ölelős, forró szeretet köt közös érdekeink közös
szolgálatára szövetkezem.
Hiszem, hogyha az én kicsi célomat az én rövid
életemben megvalósítom, valamit tettem, aminek magában is értéke van, s aminek
értelmét a halál nem tudja elvenni.
Hiszek az ember méltóságában; s ha magát a
világcéllal azonosítja: az akarat szabadságában.
Hiszem, hogy az én igazi énem akarata az az akarat, amelyik a világcélban jut kifejezésre, s hogyha
a világcélt követem, a saját akaratomat követem.
És hiszem az Istent: oh e világ gyönyörűséges, hatalmas, csodálatos, boldog végzetű, megdöbbentő és titokzatos; s amikor csordulásig megtelek vele, amikor elnyom a végtelenség, fölemel közvetlensége, megujjongtat az öröme, akkor buggyan ki belőlem: Isten.
Ne kérdezzétek tőlem mit jelent
nekem ez a szó.
Nekem olyan ez, mint a jaj a szenvedőknek, az oh a
meglepettnek, a kacagás az örvendezőknek, mindent kifejez ez, mert
semmit nem mond. Én nem szállok vitába, nem állítok, nem bizonytok; következetes
nem vagyok, okokat nem hozok föl: én csak sóhajtok, sírok, ujjongok,
lelkesedem: Isten.
A vallás megadja az én életem
célját; a tudomány hozzásegít az eléréséhez; a művészet alkalmat ad, hogy benne
gyönyörrel elmerüljek. Az én imigyen teljessé váló életemben várom Istent,
hogy kinyilatkoztassa magát.
(Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot)