Ez a világszemlélet a vallásom alapja

 

Hiszem, hogy e világ nem a véletlenségek láncolata.

Hiszem, hogy minden valamiért van.

Hiszem, hogy a világnak az a természete, elrendeltetése, vég­zete, eltökéltsége, megmásíthatatlan akarata, hogy olyan személyi­ségeket alakítson ki, akik nagy valóságossággal egynek tudják, érzik magukat az egész világgal, s aszerint cselekszenek.

Hiszem, hogy a világcél megvalósítása sok apró szándék, em­bernyi akarat kiteljesedésén keresztül munkálkodik, hogy minden nem­zetségnek, minden egyénnek a végtelen lánc egy szemének kiková­csolása jutott osztályrészül.

Hiszek ebben a feladatban, az én külön kis célomban. Legelőször ­is az egyéniségemet, a világot tükröző harmatcseppet akarom tisztává és teljessé tenni. Nem fojtom el az én sokréteges személyiségem egyik megnyilatkozását sem; a „testemnek" épen annyira élek, mint a „lel­kemnek" - de igyekezem minden kívánságomat, ösztönömet, rángáso­mat összhangba hozni az eddigelé kifejlődött legmagasabb, legértéke­sebb tulajdonságommal. Ezenkívül arra törekszem, hogy másokkal, test­véreimmel a közös társaságban, kiépítsem a szeretet kapcsolatait. békességet mindvégig megőrizni kívánom, s azokkal, akikkel ölelős, forró szeretet köt közös érdekeink közös szolgálatára szövetkezem.

Hiszem, hogyha az én kicsi célomat az én rövid életemben megvalósítom, valamit tettem, aminek magában is értéke van, s ami­nek értelmét a halál nem tudja elvenni.

Hiszek az ember méltóságában; s ha magát a világcéllal azo­nosítja: az akarat szabadságában.

Hiszem, hogy az én igazi énem akarata az az akarat, amelyik a világcélban jut kifejezésre, s hogyha a világcélt követem, a saját akaratomat követem.

És hiszem az Istent: oh e világ  gyönyörűséges, hatalmas, csodálatos, boldog végzetű, megdöbbentő és titokzatos; s amikor csor­dulásig megtelek vele, amikor elnyom a végtelenség, fölemel közvetlensége, megujjongtat az öröme, akkor buggyan ki belőlem: Isten.

Ne kérdezzétek tőlem mit jelent nekem ez a szó.

Nekem olyan ez, mint a jaj a szenvedőknek, az oh a megle­pettnek, a kacagás az örvendezőknek, mindent kifejez ez, mert semmit nem mond. Én nem szállok vitába, nem állítok, nem bizony­tok; következetes nem vagyok, okokat nem hozok föl: én csak só­hajtok, sírok, ujjongok, lelkesedem: Isten.

A vallás megadja az én életem célját; a tudomány hozzásegít az eléréséhez; a művészet alkalmat ad, hogy benne gyönyörrel elmerül­jek. Az én imigyen teljessé váló életemben várom Istent, hogy kinyilatkoztassa magát.

 

(Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot)