Borbély Sándor naplója

A múltban - miként napjainkban is,- több erdélyi származású uni­tárius ifjú tanult a mai Magyarország területén. Közülük többen itt is töltöttek be valamilyen állást és itt bizonyították úgy székely, mint az unitárius ember életrevalóságát. Ezek közé tartozott a váci Országos Siketnéma Intézet volt igazgatója Borbély Sándor, akirõl hosszú idõn keresztül alig - alig tudtunk valamit.

Az elmúlt évben Léta Sándor lelkésztársammal fölkerestük Vácon a Siketnéma Intézetet, ahol megtekinthettük az Intézet múzeumát, benne Borbély Sándor könyvekben õrzött emlékezetét, munkáit, valamint azt a Naplóját, amelyet 1886-ban kezdett vezetni és amelyben 1893-ig jegyez­te föl azokat az eseményeket, amelyeknek - valamilyen szempontból - nagyobb jelentõséget tulajdonított.

A "Napló " bepillantást enged Borbély Sándor ismeretlen gyermek­korai - általa emlékezetes - eseményébe, a tanulással és a tanítással el­töltött néhány évébe, országjárásába, melyekrõl eddig nem volt tudomásunk, de amelyeknek hiányában nem teljes Borbélyról való ismeretünk.

Az alábbiakban - kivonatosan - ismertetendõ "Napló"-t az " Elõ­szó" vezeti be.

Amint Borbély följegyezte a "Napló " Írását Aranyosrákoson, 20 éves korában, 1886 augusztus 18-án kezdte meg.

Mondanivalóját azzal vezette be, hogy fölismerte a naplóírás jelentõsé­gét és erkölcsös életstílusra nevelõ hatását és, ha nem is jegyez föl mindent részletesen, azzal, amit föl jegyez, az "Apjáéhoz hasonló élet-vitelét kívánja bizonyítani.

Amint írta, gyermekévei  túlnyomó többségét szülõfalujában, Aranyos­rákoson töltötte, életének ebbõl a korszakából egy árvízveszedelmet örökített meg.

Amint írta, két és féléves korában, pünkösd elõtt, Csegezben olyan felhõszakadás volt, hogy kiöntött a Rákos patak, egy csomó kárt okozva a házakban és az udvarokban.

Borbély, amint írta,- József nevû bátyjával, nagyanyjánál Borbély Sándorné, született Pálfi Ágnesnél lakott, aki az ünnepek elõtti nagytakarítást végezve - hogy a két gyermek ne legyen láb alatt - egy nagy­méretû ruhafogas lemosására leküldte õket a patakra. A nagymama látva a közelgõ vészes fellegeket, hazavitte unokáit, akik aztán a ház pad­lásán vészelték át a patak kiáradása okozta árvizet.

Borbély elemi iskolai tanulmányait - olvashatjuk Naplójában - 9 éves koráig otthon, keresztapja, Csegezi Elek kezei alatt végezte, majd a tordai unitárius iskola harmadik osztályos tanulójaként folytatta.   Az ötödik gimnázium elvégzése után a zilahi Tanítóképzõben folytatta tanulmányait, ahova rokona, Borbély Sándor - ottani tanár - révén került be. Az itt eltöltött évek alatt tanulta meg, hogy miként kell az idõt úgy beosztani, hogy minden hasznosnak és szépnek helyet adhasson, de itt tanulta meg azt is, hogy miként lehet kijönni a kevésbõl és itt tanult meg gondolkodni.

1884 tavaszán elhalálozott Édesapja. A szomorú esetrõl Borbély csak a temetés után értesült. Ugyanis Édesapja halála és a temetés közötti két nap nem volt elégséges hazautazására.

Amint a Naplóból kiderült, Borbély nem volt könnyen barátkozó ter­mészetû. Ugyanis azt jegyezte föl, hogy tanuló évei alatt senkit nem nevezhetett barátjának. Jóllehet - írta - voltak, akik vonzódtak hozzá, de barátságot nem kötött senkivel.

Borbély legszebb éveinek az 1884/85 iskolai évet nevezte. Ugyanis szeptember 15-én az önképzõkör megalakulásakor azzal állhatott elõ, hogy egy ifjúsági havi folyóiratot szándékozik indítani. Ezt az önkézõkör elfogadta s Borbély az év végén az "Önképzõ " címet viselõ lap kilenc száma megjelenésérõl számolhatott be.

A következõ iskolai évtõl Borbély Korbuly Ignác ügyész két fia, Zoltán és Elemér házitanítójának szegõdött el. Tanítványai, amint Bor­bély följegyezte "nem igen voltak jó tanulók s e mellett rossz magaviseletû gyermekek is voltak." De a szülõk, látva Borbélyban az "ügy­buzgóságot és a lelkiismeretességet" látható jelekben is kifejezték megelégedésüket. Ezt bizonyította az, hogy karácsonykor két díszkötésû  könyvvel ajándékozták meg; "A költõk lugasa" és "Buda halála " címûvel, melyeket e szavak kíséretében adtak át: " Gyermekeink legjobb angyalá­nak."   Borbély 1886. júniusában, kitûnõ eredménnyel végezte el a Tanítóképzõt. Ez év szeptemberétõl már Pesten, a Polgári Tanárképzõ Intézet növendékeként tanult, ahová - amint írta - "félköztartással" nyert fölvé­telt. Szeptembertõl Stöckl Alajos két gyermekének, Armandnak és Gyõzõ­nek volt házitanítója, akikkel naponta egy órát foglalkozott, havi 8,-  Forint honoráriumért.

Ez év szeptember 28-án részt vett Pesten, a Lutheránus Gimnázi­um egyik nagy termében tartott unitárius istentiszteleten, amelyen Derzsi Károly "egyházunk egyik kimagasló alakja prédikált. Tõle tudta meg, hogy a pesti Unitárius Egyház 5 évvel ezelõtt 200 lélekbõl állt,  mára viszont lélekszáma 600-ra gyarapodott.

Nevezetes élményként jegyezte föl Borbély, hogy november 5-én láhatta a Királyné Õfelségét.

Ez év végén önkritikát gyakorolva, azt "jegyezte föl hogy nem tud az emberekhez kellõképpen alkalmazkodni. De azzal nyugtatta magát, hogy " hitvány és gyenge jellem az, aki képes mindenkinek behódolni azért, hogy abból magának hasznot szerezzen."

1887 február végén megszûnt házitanítói elfoglaltsága és nem tudja, hogy mibõl fogja fedezni kiadásait. Igaz – írta - György testvére küld otthonról annyit, hogy a "köztartást" tudja fedezni és bízik abban, hogy lesz valamilyen jövedelem forrása.

Borbély március 15-ét, mint a " tavasz szent napját" említette. Azon elmélkedett, hogy az egyetemi ifjúság vajon megszokásból, vagy a márciusi eszmék hatására zarándokol-e el a magyar költõk királyának ércszobrához? Szomorúan jegyezte meg, hogy azon évi ünnepségen csak  néhányan voltak jelen. Azokat is csak a kíváncsiság csalta oda. Az egyetemi ifjúságot nem érdekli március 15-e, mint ahogy nem érdekli a Tanítóképzõ ifjúságát sem. Ez utóbbiért Borbély az igazgatót marasz­talja el, ki annak az államnak a kenyerét eszi, amely nem tûri a márci­usi napok ünneplését. Azonban azt is megjegyezte, hogy az intézetnek  van két tanára, névszerint Király Pál és Kiss Áron, a magyar nyelv és

a pedagógia érdemes tanára, akik arra törekedtek, hogy az ifjúságba át­plántálják a márciusi szellemet.

Borbély 1887 június 6-án tette le vizsgáit. 7-én már útban volt  hazafelé, 11-én pedig Kolozsvárra érkezett. Itt rövid ideig György testvérénél idõzött, majd a dohánygyár megtekintése után hazament Aranyosrákosra.

Június 15-én levelet kapott régi tanítványai szüleitõl, akik az iránt érdeklõdtek, hogy mikor kell bevonulnia katonai szolgálatra Fehér­várra ? - és meghívták házuk vendégének.

Szeptember 9-én Korbuly Ignáccal és két testvérével, Györggyel és Samuval kirándultak a Székelykõre, visszajövet pedig útba ejtették Csegezt. 

Szeptember 29-én Borbély már ismét Pesten tartózkodott. Ezen a napon nyílt meg az országgyûlés elsõ 5 éves ciklusa, leleplezték Deák Ferenc szobrát és megtartották a Nemzeti Színház 50 éves jubileumát.

 November 1-én - halottak napján - az Intézet ifjúsága lerótta ke­gyeletét a budai temetõben nyugvó Virág Benedek, Döbrentei Gábor és Mayer Miksa miniszteri titkár sírjánál.

Borbély - amint írta - 1887.dec.3o-án - szombaton - tanított elõ­ször a Polgári Iskolában. Ennek alapján Ítélték meg, hogy alkalmas-e a tanításra? Borbélyt a történelem tanítására jelölték ki, közelebbrõl Hunyadi János bemutatására. A feladatot általános megelégedésre végez­te el. A bírálat kihirdetésére december l0-én került sor. E szerint " a fegyelmezésben tanúsított  tapintatlanságáért nem kereshet méltó kápótlást nyelvezete és hanghordozása kifogástalanságában."

December 27-én Borbélyt megtették szobafelügyelõnek.

      1888.júliusi feljegyzését Borbély azzal kezdte, hogy már régen ké­szült gyalog bejárni az országot. Már zilahi diákkorában tervezte Erdély beutazását, de az hol társ, - hol pénz hiányában elmaradt. Ez év­ben, a tanév befejezésivel azonban vásárolt egy gyaloglásra alkalmas cipõt. Szerzett egy botot és egy szalmakalapot és június 12-én, kora reggel - zsebében 5,- Ft és 63 krajcárral útnak indult a budai temetõn keresztül a Dunapart felé. Hogy hol járt és mit látott? azt Nap­lójában nem örökítette meg. Július l-re ért haza Aranyosrákosra, és két hét múlva már útban volt Abrudbánya és Verespatak felé a havasokra.

Útitársa egy Páczai Mihály nevû IV.éves tanítóképezdei ismerõse volt, aki, hozzá hasonlóan Erdélyt akarta megismerni. Útjukat a Székelykõ felé vették, majd a Muntele-maren keresztül érkeztek Verespatakra. Abrudbányáról a bánya és a város megtekintése után megmászták a Detonát, majd Valkón nézték meg az ottani francia kézen levõ, angol gyárt­mányú zúzógépekkel dolgozó bányát. Innen Zalatna felé vették útjukat, honnan a 35 km.-re levõ Gyulafehérvárra mentek. Itt a Korbuly családnál Bor­bély augusztus végéig vendégeskedett, de útitársa már augusztus 6-án Déva felé irányította lépteit.

Borbély, otthon, az Édesapjától reámaradt kis földecskéjét zálog­ba adta Lajos bátyjának és felutazott Pestre.

A vizsgákra való készülés miatt Borbély naplója Írását 1899 júli­usában folytatta. Amint írta, két oklevelet szerzett, de közülük csak a tornából szerzettel volt megelégedve. A másik oklevél / nem írta meg, hogy melyik ?/ nem elégítette ki s azt tanárainak ellenszenvével ma­gyarázta. Ugyanis Borbély a hivatali tekintélyre hivatkozó tanárokkal hadilábon állott. Ezekbõl – szerinte - hiányzott az egyéniség. Amint Bor­bély írta, ezek ellen 3 évig küzdött. Ha eredményt nem is ért el, de, kifejlõdött egyénisége. Amikor Jakab Elek ezért büszkének és önhitnek nevezte és figyelmeztette, hogy e miatt az életben még sok kellemetlen­ség vár rá, - kifejtette - hogy neki csak azokkal lehet kellemetlensége, akik képességük hiányában " tekintélyesedni akarnak fölötte."

A "Napló"-írást Borbély november végén folytatta. Ekkor arról tudósított, hogy Gyulafehérvárról Kolozsvárra utazott, ahol a püspökhöz folyamodott a tordai iskola seniori állása elnyeréséért. Az állást megkapta s ezzel és egyéb kiegészítésekkel havi 45-50 Forintos jöve­delemre tett szert. Tordán tagja lett a Kaszinónak, a Korcsolyázó Egyletnek, a Testgyakorló Társulatnak és részt vett a társas összejöve­teleken. A rövid tavaszi és nyári idõszakban tornát is tanított. A tornavizsgák alkalmával - a szülõkön keresztül - a jó tornász fiataloknak jutalmat biztosított.

1890. augusztusában Borbélyt felszólították, a váci Siketnéma Intézetben gyakorló tanári állás betöltésére - két évi idõszakra 300,-Ft. fizetéssel és teljes ellátással. Borbély szeptember 8-án az állást elfoglalta. - Naplója szerint az elsõ benyomása az volt, hogy a siketnéma gyermekek abnormálisak, de meglepte, hogy a jelbeszéddel tudnak egymásal értekezni.

Borbély arról is beszámolt Naplójában, hogy október 26-án jelen volt a budapesti unitárius templom fölszentelésén.

November l0-én azt jegyezte föl, hogy testvére György megnõsült. Feleségül vette Elekes Birit.

November hónapban Borbély már a III. osztályban segédkezett. Itt tanulta meg, hogy hogyan kell és hogyan nem kell tanítani. Erre a III. osztály tanítója Bogányi Gyula révén jött rá, aki saját bevallása szerint pályát tévesztett ember volt. Sem tehetsége, sem kedve nem volt a tanításhoz. Borbély elhatározta, hogy csak akkor változtat a tanításon, ha már önállóan tanít. Ugyanis nem akarta, hogy tanártársai ellen­ségei legyenek.    

Borbély június 13-án jelesen szakvizsgázott lélektanból és a siketnéma oktatás történetébõl.                               .

Június 22-én az osztálytanár betegsége miatt, neki kellett a 7-ik osztályt vizsgáztatnia.                                 

Augusztus 19-én reggel – vonattal - Tordára érkezett. Egy pár napi ittlét után Aranyosrákosra ment, testvérei látogatására. Augusztus 31-én indult vissza Vácra, ahol ezen tanévtõl önállóan vezette a III/ b. osztályt. " Sic" álnév alatt írt az Intézet " Kalauz " nevû szaklap­jába, a mûszavakról. Ebben hibáztatott néhány kifejezést és helyettük mást ajánlott.

Az 1891/92-ik - iskolai év - írta Borbély kellemetlen egyet nem étés közben folyt le. Irt egy elmarasztaló bírálatot az azon évi majálisról, de meggondolta magát és nem adta le közlés végett.

Az év vége felé - írta Borbély - az intézetben váratlanul látogatást tett Szalay miniszteri tanácsos, Szabó fogalmazó és egy pénztárvizsgáló. Végiglátogatták az osztályokat, de a tanárok közül csak három­mal voltak megelégedve; köztük Borbéllyal is.

A lelkiismeretes munkával szerzett jó hírnév után Borbély nyári országjáró útra indult; a Dunán le Orsováig. Mivel errõl az útról külön kívánt be számolni, Naplójában csak annyit jegyzett föl, hogy két éjjel utazott a Dunán és Orsován is csak 6-7 óra hosszat idõzött. In­nen Gyulafehérvárra ment 13 napi katonai szolgálat letöltésére.

július 17-én Borbély Déván hallotta, hogy a váci Siketnéma Inté­zet új igazgatója a munkaszeretõ és a munkát meg is kívánó Pivár Ignác lett. Borbély örvendett az igazgató változásnak és annak, hogy vele is mindenki elégedett.

A Napló itt véget ért !

De követte egy másik pár soros kézirat, mely arról szolt, hogy Borbély túl van élete 40-ik évén. A tanításra nem csak kenyérkereset­bõl vállalkozott, hanem hivatásból is. Bár szülei a föld megmûvelésé­bõl éltek, de nemesek voltak, akik nemeslevelüket a XVI. században kap­ták. A múlt ismeretét és megbecsülését apjától kapta, ki 8 évig tanult a kollégiumban, de az érettségi vizsga után visszatért a földet mûvel­ni. Testvérei közül még kettõ iskolázott, 3 pedig a földbõl él.

A Napló azzal ért véget, hogy a többi része elveszett !

Borbély Sándor nem csak a váci Siketnéma Intézetnek volt kiváló tanára, majd igazgatója. Az Unitárius Egyház is nagyjai közé sorolta és ápolja emlékét.                                           

Naplóját azért tártuk a nyilvánosság elé, hogy a benne megörökített élete szolgáljon példát azoknak, akik a mai nehéz idõkben is felelõség-teljes hagyományokra épülõ jövendõt kivannak kialakítani.

Kelemen Miklós