Emlékezés  JÁNOS  ZSIGMOND  unitárius fejedelemre

 

 

 

A legmostohább gyermekei a történelem írásnak, mi vagyunk unitáriusok. Egyetemes igény és követelmény a történelem tényeinek és igazságainak a valós megírása.

Unitárius történelmünkben János Zsigmond, kit Szapolyai Istvánnak kereszteltek meg, I. János királynak címeztek és János Zsigmond fejedelemnek neveztek, még csecsemő korában megkoronáztak, és akinek élete, jelleme, szerepe, jelentősége a rágalmak, hazugságok, ráfogások, csúfolódások, ferdítések sokasága alá van elsüllyesztve…Legyen ez a pár sor János Zsigmond igazabb megismerésére, hogy kikerüljön a fejedelmek képcsarnokából az ellenség-képből.  Ott, mint hitehagyott, kegyetlenkedő, gyenge-nyápic, erőszakoskodó, kivételező, gyenge jellemű, szellemi elmaradott, állhatatlanként van lefestve.

 

A Maros-menti Sárpatak református templomkertjében két mellszobor néz a főútra: a Szent Istváné és a János Zsigmondé, azé a két magyar nemzetiségű emberé, akiknek legelőször és legutoljára került a szentistváni magyar korona a fejére.

2004. március 15-én a marosvásárhelyi unitárius egyházközség küldöttsége a sárpataki szoborbemutatón képviseltette magát, a szobor bemutatása és János Zsigmond halálának évfordulója alkalmával. (A szobor felavatására az engedélyt a román állam „még” nem adta meg.)

 

            1571 március 14-én halt meg, 31 éves korában János Zsigmond. A történelem mulasztása az, hogy életét és személyét ellentétes megállapításokkal jellemzik. Ellenségei, akik személyesen nem ismerték kitehagyottnak, kegyetlennek, erőszakosnak, gyenge testű és jelleműnek, szellemi elmaradottnak, puhánynak jellemzik. Mi unitáriusok Dávid Ferenccel együtt egyházunk megalapítójának ismerjük, s ezért egy keveset lehetünk elfogultak is megbocsáthatóan. A harmadik vélemény a semlegesé, kik vele éltek, találkoztak, személyesen ismerték János Zsigmondot.

Hallgassuk az őt ismerőket, hogy milyen volt János Zsigmond:

            A katolikus olasz Gromo Endre János a fejedelem testőrkapitánya volt, a pápának rendszeres jelentést küldött. Ő így jellemezte a fejedelmet: homloka magas, tekintete barátságos, jóakaratú, mellkasa domború, kezei hosszúak, izmosak, testalkata karcsú, mégis férfiasan izmos. Nagy barátja a vadászatnak. Szívesen és nagyon jól lovagol, kitűnően forgatja a lándzsát és a lőfegyvert, íjjászásban kevesen érik utol. A zenét nagyon szereti, lanton való játékát kevesen múlják felül.  Jól beszél magyarul, latinul, olaszul, németül, lengyelül, románul és kevesebbet görögül és törökül. Barátja a tréfának, az erős jégbehűtött bort szereti, kólikás fájdalmaktól szenved. Jóakaratú, szelíd és bőkezű. Nemes lelkű és törekvő a hadügyekben, mindenütt jelen akar lenni, ahol a legnagyobb a veszély, s éjjel-nappal a lován marad. Vallásos lelkületű s nagyon törekszik arra, hogy az igazságot megismerje. Minden tekintetben erényes… A testőrkapitány, ki ígéretet tett a fejedelem megmérgezésére, titkos jelentésében így jellemezte a fejedelmet.

            A másik ellenséges táborból jött jellemzője Albani György, kit a bécsi udvar a házasság hátsó gondolatával kémnek küldött a fejedelem udvarába 1564 áprilisában, a következőket jelentette a bécsi urának: kemény tekintetű, széles vállú, karcsú testű, kemény izmú és nagy erejű férfi. Egészsége egy mérgezési kísérlet után nem a régi. Hallgatag, kevés beszédű, magamérséklő, gyors és eleven eszű, szerény természetű.  Az öregekkel és a hadi emberekkel való beszélgetésben örömét leli. A tudományt és a tudományos férfiakat szereti, jutalmazza. Fölötte nagy öröme telik a történelmi és bibliai olvasmányokban, hajnalonként két órát is eltölt ezzel, lévén korán kelő. Állandóan részt vesz a vadászatokon és az istentiszteleteken. Hozzátartozói és alattvalói szeretik eleven szelleméért, szerénységéért és bőkezűségéért.

            Az első magyar történelmet a kritikán felülvizsgáló történész, Szamosközi István így jellemzi a fejedelmet később: egészségi állapota változó. Gyakran komor, de semmi néven nevezendő kegyetlenséget vagy embertelenséget alattvalóival szemben soha el nem követett. Elmésségben, tréfában és bohóságban örömét lelte. Szelídségével tűnt ki. Többen elárulták, s ha őket elítélték, ő felmentette a halálbüntetésből s javaik elvesztésétől…

            A közömbösök, kémek, kritikusok igaz jellemzése eltörli mindazt, amit ellenszenvesei rágalomként ráfogtak megalapozatlanul János Zsigmondra.

            Mi a marosvásárhelyi egykori krónikással együtt állunk meg gondolatban tisztelettel a gyulafehérvári templom faragott kőkoporsója mellett és e szobor mellett és vele valljuk halála évfordulóján is: „Ez istenfélő és tökéletes igaz keresztény fejedelem vala, kinél drágalátosabb királya nem volt a keresztényeknek, ki az Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna.”

            Emléke legyen áldott. Jelleme, szelleme tettei és embersége emlékképe a magyar királyok képcsarnokában megtisztítva kerüljön a méltó helyére, mint utolsó magyar származású király; a fejedelmek közt az önálló erdélyi fejedelemség megalapozójaként a fejedelmi rangsor elején és a vallás-lelkiismereti szabadság általános törvényével-engedélyével a világranglista királyának a legelején.

            Híres mondásával zárom az idézeteket, melyben világi és vallási politikájának tömör megfogalmazását látom: „Azt akarom, hogy országomban szabadság legyen!”

 

Marosvásárhely, 2004. március 14.                        Simén Domokos, ny.unitárius lelkész