Mindenben szeretet
Dr. Szabó Árpád unitárius püspök

 

Mindenben szeretet

Mint minden évben, ilyenkor pünkösd táján menetrendszerűen jelennek meg a helyi és országos sajtóban a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetések. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként őrizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták, a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Mivel az 1989. óta eltelt időben rendszeres jelenség, ezért arra a megállapításra jutottunk, hogy tovább már nem tűrhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtévesztő és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni és azt évről évre megújítva ébren tartani.

Ebben az évben a búcsú 440. évfordulójáról beszélnek. Az viszont egyháztörténelmi tény, hogy Szűz Mária tisztelete már a 15. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsősorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget. Ezt IV. Jenő pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt erős oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreink, s itt elsősorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adják a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek.

De akkor miért ez a „szerény" 440. éves évforduló?
Vizsgáljuk csak meg történelmi előzményeit.

Borsos Sebestyén 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: „Ez istenfélő és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, kinél drágalátosabb királya nem volt a keresztényeknek, ki az Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt."
Az ezt követő századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életműve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet ő megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét, mindegyik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belső békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amely a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg birodalmi érdekek érvényesülésének rendelte alá. Az egyenlő jogokon alapuló bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sőt az egyedüli, kiváltságjogokat élvező egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt, erőszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenlőségének a rendszerét, s megkezdődhetett a protestáns – köztük az unitárius – egyházak külső megerősödése. Ebben az időszakban született meg, terjedt el és élte a maga életét különböző intenzitással, hol elhalványulva, hol erőteljesebben az a mítosz, amelyik János Zsigmondot erőszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítőjeként, 1567. pünkösdszombatján, a „színtiszta katolikus Csík és Gyergyó" ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a „világra szóló győzelem" hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hősiesen küzdőket s az értük imádkozókat maga Szűz Mária segítette. Ebben a szép és lelkesítő történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélő későbbi szerzők egy olyan műre hivatkoznak, amelynek egy katolikus főúr a szerzője, de amelyet soha senki se látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás: Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban című tanulmányát (megjelent a Keresztény Magvető folyóirat 2/2005 számában).

Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt, palotájában. Súlyos egészségi állapotára való tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ra Fehérvárra összehívta az országgyűlést, ahol királyi előterjesztésében előadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után.

A végrendelet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy „az ő országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszerűségből és a szükségtől hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét."
Úgy hiszem, mindenki előtt világos, hogy egy súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatta és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyűlésben utóda, Báthory István is hitelesítette azt.

Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta: „János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti erő és műveltség fejlesztője, mint az alkotmányos szabadság alapvetője és biztosítója, egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat ő nagy erőfeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki s biztosítá a jövőt. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. Ő a tudománynak, a magyar műveltségnek nemcsak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. Ő maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyűlések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az ő kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelőbb ő honosítá meg nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelőzte ebben is, úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában."

Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette őmaga, amikor megmentette és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsőként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentőségre emelte.

Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsősorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erősíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat előtt kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nemcsak a vélemények, de az indulatok is. Most a huszonegyedik század elején a párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelősen megélt szeretet drága lehetősége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell.

A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: „In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas" (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) „Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat – ahogy azt az ősök fogadták – nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk."De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az erdélyi unitárius egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a római katolikus püspökségek vezetőinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nemcsak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az Ő akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is.

Dr. SZABÓ ÁRPÁD
püspök

Forrás: Szabadság, 2007. május 25. péntek
www.szabadsag.ro